|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 227 találat | lapozás: 1-30 ... 181-210 | 211-227 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Székely János 2017. június 27.Életműdíjat kapott Szélyes Ferenc színművészNoha a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház idén nem vett részt a 29. alkalommal megszervezett Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján, a vásárhelyi siker idén sem maradt el. Igaz, a díj ezúttal egyéni: Szélyes Ferenc színművészt, a Tompa Miklós Társulat nyugalmazott tagját életműdíjjal tüntették ki az idei szemlén, amelynek az Emberi Erőforrások Minisztériuma által felajánlott fődíját ez évben a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulatának Liliom című előadása kapta. Életműdíjjal jutalmazták Szélyes Ferenc mellett Giricz Attila színművészt, az Újvidéki Színház tagját, a legjobb női és férfi főszereplő díját Vasvári Emese és Fabó Tibor, a Komáromi Jókai Színház színművészei kapták. A legjobb női mellékszereplő Benedek Ágnes, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulatának tagja, míg a legjobb férfi mellékszereplő Benkő Géza, a Komáromi Jókai Színház tagja lett. A legígéretesebb tehetségnek járó elismerést Vass Zsuzsanna, a sepsiszentgyörgyi teátrum tagja kapta, a zsűri különdíjával pedig a Tündéri című előadást jutalmazták, amelyet az Aradi Kamaraszínház, a Békéscsabai Jókai Színház és a Maszk Egyesület közösen állított színpadra. Az előadások zeneiségéért járó díjat a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Kapitalizmus és a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Magyar című előadásaiért ítélték oda, a jelmezekért adható elismerést pedig Kiss Zsuzsanna kapta a Liliom című előadásért. A pályakezdő rendezői díjat Nagy Botond vehette át az Anyegin című előadásért, a város polgármesterének díját Lőrinc Tímea, a Zentai Magyar Kamaraszínház színművésze, a közönségdíjat pedig a Beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház előadása, Örkény István Tóték című darabja kapta. A kisvárdai teátrumi seregszemlén huszonöt társulat előadásait tekinthette meg a közönség – áll a szervezők közleményében. Szélyes Ferenc színművészről volt tanári és munkatársi minőségében dr. Kovács Levente rendező, professzor, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem nyugalmazott tanára írt laudációt, amelyet az alábbiakban olvashatnak. „Szélyes Ferenc, született Marosvásárhelyen, 1953. május 13-án. Elemi iskolai, gimnáziumi és felsőfokú tanulmányait Marosvásárhelyen végezte. A Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben szerzett színészdiplomát 1976-ban. Vizsgaszerepeiben (Brecht: Egy fő az egy fő, D. R. Popescu: Szomorú angyalok, Hubay-Vas-Ránky: Egy szerelem három éjszakája című darabokban) szerzett elismerést a közönség körében, és felkeltette a szakma figyelmét. Színészi pályájának első állomása a Szatmárnémeti Északi Színház, ahol évről évre egyre fontosabb és változatosabb szerepek sikeres megoldása révén 25 év alatt a társulat egyik vezető színészévé vált. Rengeteg különböző jellegű szerepben láthatta a közönség (pl. Nagelschmidtként Sütő Lócsiszárjában, volt Oszip Csehov Platonovjában, játszott az emlékezetes Shakespeare-műben, a Viharban, a Hippolyt a lakájban és sok más szerepben aratott sikert). Az 1990-es fordulatot követően hazatért szülővárosába. A Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának tagjaként tovább ívelt felfelé művészi pályája. Újabb jelentős szerepekben értékelte művészetét a közönség: Székely János, Sütő András, Goldoni, Birinszkij, Bánffy Miklós, Vaszary János, Molière és mások műveiben. Évekig színészmesterséget tanított abban az intézetben, ahol a diplomáját szerezte. Alapító tagként hosszú ideig közreműködött a Nagy István által vezetett Gruppenhecc kabaré-társulatban, melynek révén ismertté vált Európa több országában is. Hatvanadik születésnapját a nagyváradi Szigligeti Társulat vendégeként eljátszott, A nagy Romulus című Dürrenmatt-előadás címszerepében ünnepelte a szakma. Nyugdíjazását követően a Marosvásárhelyen alakult Spektrum elnevezésű magánszínházban lépett fel Harold Pinter és Molière műveiben, majd a soproni színház és a budapesti Nemzeti Színház kérte fel közreműködésre. Alapítóként és igazgatóként közel 15 éve működik Mikházán a Csűrszínház néven általa létesített (az „erdélyi Kapolcs”-ként is emlegetett) nyári játszóhely, egyre változatosabb színházi, folklór- és irodalmi műsorokkal Erdély egyetlen intézményes nyári színházaként. A gazdag életmű száraz adatai mögött egy igen konok művész arculata rejlik. Konok és rendíthetetlen a színházban, a nemzetiségi tudat és méltóság otthonról hozott hittel végzett ápolásában, a színpadi tartás, hivatás és etika kérlelhetetlen elkötelezettjeként példás és iránymutató tagja volt minden társulatnak, ahol megfordult. Drámai szerepeiben szenvedélyes és hiteles, komikusként fergeteges és visszafogott, karakterszerepeiben a sajátos jegyek következetes betartása jellemzi munkáját. A személyes temperamentum és az előadás ritmusa sajátos összhangban vannak jelen színpadi alakításaiban. Civil konoksága, hite a tisztességben és az emberi méltóságban fényesen megmutatkozott a kommunista pártból való kilépés bátor és hatásos gesztusában a Ceauşescu-diktatúra tombolásának teljében. A nemzetiségi kultúrát ápoló csűrszínházi mozgalomban saját anyagi tartalékait is önzetlenül bevetve tartotta a színvonalat, megteremtve a folyamatos működés és tökéletesedés feltételeit. Művészi termésben gazdag életműve, emberi tulajdonságai és konok elkötelezettsége alapján teljes mértékben jogosult a magas kitüntetésre.” A díjazott művésznek mi is gratuláltunk, és arról kérdeztük, hogyan érzi magát immár életmű-díjasként. – Nagy meglepetésként ért, amikor megtudtam, hogy engem szándékoznak kitüntetni. Főként azért, mert általában az anyaszínház szokta a díjra felterjeszteni a művészeit, és én mint nyugdíjas úgy érzem, hogy már kikerültem az erdélyi színházi körforgásból. Amikor felhívtak, nem is akartam elhinni, főként, hogy a javaslat a határon túlról érkezett. De a meglepetés mellett nagy örömöt és nagy megtiszteltetést is jelent számomra a díj. Kovács Levente laudációja pedig annyira szép, hogy remélem, a nekrológomat is ő írja majd. De annyira azért nem sietek, és ezúttal, a reklámlehetőséget kihasználva, szeretettel hívok mindenkit a mikházi Csűrszínházban sorra kerülő további nyári programokra. Itt jegyezném meg, hogy a soproni Petőfi Sándor Színházhoz szerződtem, és a soproni társulattal és Ács József rendezővel július 3-án kezdjük Michael Ende Pokoli puncs-pancs című zenés mesejátékának próbáit. A premierre (és az egyetlen erdélyi előadásra) július 22-én, szombaton délelőtt 11 órakor kerül sor – erre is szeretettel várjuk a közönséget – nyilatkozta Szélyes Ferenc színművész. K. NAGY BOTOND Népújság (Marosvásárhely) 2017. július 15.Szerepvivő emberré lettem”*Június 19-én Budapesten dedikálta nekem új kötetét* Szász László, jó pár nappal később jutott el hozzám a könyv, de így is örültem neki, csak azt sajnáltam, hogy amikor kissé korábban a Sütő András 90. születésnapját jelző eseményeket próbáltam egybegyűjteni, erről a kiadói újdonságról nem számolhattam be. Sietek tehát hírt adni róla, anélkül, hogy a kiadványt részletesebben méltatnám. A későbbiekben talán erre is sort keríthetünk. A kötet címe, a régies ízeket sejtető idézet és az Esszék alcím alapján az irodalomtudományban kevésbé jártas olvasóban nem tudatosulhat, hogy a fokos könyv jelentős hányada a tizenegy éve elhunyt marosvásárhelyi íróval foglalkozik. Aki viszont valamennyire is ismeri a szerző munkásságát, tudja róla, hogy az erdélyi magyar irodalom értő és elkötelezett kutatója, Sütő András életművének is alapos, avatott ismerője. Egykori marosvásárhelyiként, aki a múlt rendszer bukása előtt nem sokkal települt át az anyaországba, és vált a Károli Gáspár Református Egyetem docensévé, esszéiben, tanulmányaiban elsősorban szülőföldje nagy egyéniségeivel, a kortárs irodalom jeleseivel s a hozzájuk kapcsolható jelenségekkel foglalkozik. Nem csak folyóiratokban, könyvekben publikálja elemző írásait, tudományos értekezéseken is mindegyre közzé teszi kutatási eredményeit. Itthon is nemegyszer hallhattuk ilyen előadását. A mostani a hatodik kötete. Fajsúlyos, nagylélegzetű, továbbgondol(kod)ásra késztető esszéket gyűjtött egybe benne. Első lapozásra, véletlenszerű beleolvasásra is egyértelmű: nagy horderejű, időszerű kérdéseket, társadalmi, erkölcsi, teológiai, alkotói dilemmákat igyekszik körbejárni a szerző. Címmagyarázatot is találunk a hátsó borítón kiemelve. Idézzünk belőle: „A meglepően korszerűnek és elevennek ható »szerepvivő ember« fogalmát Pruzsinszky Pál magyarította 1909-ben megjelent Kálvin-monográfiájában, a reformátor egy kései levelét idézvén, aki pedig egész életútját sűríti soraiban: »Ámbár mindig az volt a célom, hogy ismeretlenül maradjak, az Isten úgy irányozta sorsomat, hogy...: szerepvivő emberré lettem«. Az évszázadok folyamán a kifejezés – mindig a korszellemhez igazodva – többlettartalmakkal gazdagszik, de lényegében az alkotó ember jellemtípusaira utal. Arra a paradoxonra, miszerint az erkölcsi értékeket valló humanista értelmiségi viselkedésmintája társadalmilag nem hatékony, a társadalmilag hatékony cselekvő ember viszont nem lehet humanista. Az európai szerepmodellek történetileg Jézus környezetében alakulnak ki, az emberek azután ismétlődő viselkedésmintákat követnek – akár a 16. századi hitújító ellentmondást nem tűrő genfi egyházában, akár a román kommunizmus közepette túlélésre berendezkedő kisebbségi magyar értelmiség soraiban. Az áruló, a bűnbak, a szent vagy a mítoszi hős szerepkörei olykor kibogozhatatlanul összefonódnak egy-egy mértékadó személyiségben, és ennek a végtelen bonyolultságnak az érzékeltetésére ma is egyedül az irodalom képes.” Ez a tömör idézet a könyvben közölt esszékben tágan kifejtve, az irodalmár Szász László alapvető téziseit, morális alapállását is tükrözik. Fejtegetéseit gazdag irodalmi anyagra, hosszasan tanulmányozott írói életművekre, vallástörténeti és teológiai, etikai kiadványokra, dokumentumokra, titkosrendőrségi ügynökjelentésekre alapozta, és arra is, amit a romániai diktatúra évtizedeiben a saját bőrén is megtapasztalt. A reformáció 500. esztendeje számos egyetemesen is értékesíthető gondolatot vetett fel, érthető, hogy a kálvini tanok és tanulságok Sütő András-i megközelítését e jubileumi évben megjelent kötetben taglalja a szerző. A „Szerepvivő emberré lettem” Sütő András Kálvin-portréja című fejezet több esszére tagoltan beszél az íróról, „hőséről” és annak egyházi szerepéről, a hozzá való viszonyulásokról, ugyanakkor Sütő közéleti szereplését, korábbi és későbbi megítélését, a hatalomhoz való viszonyát, a kortársi értékeléseket is górcső alá veszi. A könyv e leghangsúlyosabb, terjedelmében is legnagyobb részét Az irodalmár: tudós vagy értelmiségi? című fejezet előzi meg. Eléggé általános a téma, a szerző személyes érintettsége persze teljességgel itt sem kerülhető meg. De az esetek többségében éppen e jelzett vagy bevallatlan személyesség teszi érdekesebbé az esszét. Mint ahogy az az aránylag rövid, de velős Naplók és szerepek (Adalékok a romániai magyar irodalom „titkos” történetéhez) című fejezetből is kiderül. A Napló Sütő András kéziratos hagyatékában található kis füzet, melynek első oldalai a Magyarországra menekített unoka gyermeki bejegyzéseivel indulnak, és a nagyapa naplójegyzeteivel folytatódnak, 1988. július 8-tól kezdődően. Tematika és attitűd tekintetében a zárófejezet szintén nagyot markol. Az erkölcstanok kudarca az írói, egyházi, filozófiai berkekben egyaránt tetten érhető. Szász László Székely Jánostól kiindulva a Biblián keresztül széles öleléssel vizsgálja ezt a problémát. Beszédes az is, ha csak sorjáztatjuk egymás után a nagyesszé alcímeit: Minden meg van írva?, Az árulószerep archetípusai, Változatok az evangéliumokra, A kételkedés botránya, Irodalmi és teológiai fikció, Az írók és az irodalom erkölcse, Filozófusok etikája, Intermezzo. Három írói attitűd (a Székely Jánosé, a Páskándi Gézáé és a Sütő Andrásé), Teológusok etikája, Teológiai etika és az együttműködés morálja. Nem könnyű, de izgalmas olvasmány. Nyilvánvaló, hogy szellemi izgalmakra gondolok. NAGY MIKLÓS KUND / Népújság (Marosvásárhely) 2017. augusztus 5.Mezőkölpényi Nagy Pál emlékéreAz 1924. január 30-án született, 2015. szeptember 4-én elhunyt író, szerkesztő, irodalomtörténész, színházkritikus Nagy Pált szülőfaluja post mortem díszpolgári címmel tünteti ki a napokban zajló mezőkölpényi falunapokon. Érdemeit egy átfogó laudációban Bölöni Domokos író méltatja. Az ő írásának rövidített változatát adjuk közre mai mellékletünkben. Nagy Pál szívbéli barátja volt Sütő Andrásnak, az író emlékét ápoló baráti egyesület alapítójaként, élete két utolsó évében pedig tiszteletbeli elnökeként munkálkodott irigylésre méltó munkabírással. Diákként láthatta Móricz Zsigmondot a református kollégiumban, személyes ismerőse volt Tamási Áronnak („úgy gondolok rá, mintha élne”), ismerőseinek, barátainak tudhatta a huszadik századi kortárs (és azon belül az erdélyi) magyar irodalom jeleseit és napszámosait, életkorban is előkelő helyezést ért el: Anavi Ádám, Kós Károly, Jánosházy György után következett a sorban. A kilenc évtized mérlege mutatja, hogy voltaképpen szerencsés ember volt mezőkölpényi Nagy Pál: dolgos életét (a kényszerű háborús szünetet kivéve) azzal tölthette, amihez tanult irodalmárként a legjobban értett, és ami szíve szerint is leginkább a kedvére való volt: olvasással, írással, szerkesztéssel. „Azt szoktam mondani: nincs időm unatkozni, semmit tenni, képzelt babérokon üldögélni. A sors és a körülmények kegyes ajándékának tekintem, hogy öreg fejjel is tehetek egyet s mást a betűvetés mezején, irodalmunk, kultúránk szolgálatában” – vallotta egyik interjújában. Irigylésre méltó szerkesztői múlttal a háta mögött, nyugdíjas irodalmárként, csaknem élete végéig folyamatosan dolgozott. Éveivel vetekedik a válogatás, szerkesztés, elő– és utószó kategóriákba sorolható kötetek száma. Közülük a leglátványosabb a marosvásárhelyi Mentor Kiadónál megjelent Wass Albert-életmű sorozat (27 cím, 36 kötet) szerkesztése. „A közös szülőföld, a Mezőség szomorú szépségekben bővelkedő világának vonzásában ébredt fel bennem annak idején, s szilárdult meg ez a láthatatlan szálakból szövődött kötődés.” Dolgos élete során Nagy Pál hűséges közvetítője volt az erdélyi és az egyetemes magyar irodalom maradandó értékeinek. Összefüggőnek, elválaszthatatlannak tartotta a tollal való munkálkodás valamennyi változatát. Emlékezéseiben, könyvismertetőiben, színibírálataiban mindig ott a távlat, a mű behelyezése ebbe a kettős mezőbe; és ha ízlés-preferenciái, kedvencei vannak is, miközben elutasítja a talmit, az értéktelen, cifra portékát, továbbgondolásra, párbeszédre serkentő recenzióiban nincs helye személyeskedő indulatnak, inkább a megértés, a megbecsülés, a tisztelet kristályosodik ki, a legnagyobbak és a kevésbé nagyok iránt is. Igen hosszú volna a névsor, mégis meg kell említenünk a szívéhez közel álló szerzők közül néhányat: Bánffy Miklós, Kós Károly, Makkai Sándor, Szentimrei Jenő, Molter Károly, Szabédi László, Bözödi György, Németh László, Áprily Lajos, Vita Zsigmond, Horváth István, Tamási Áron, Nyirő József, Wass Albert, Sipos Domokos, Kemény János, Gellért Sándor, Tompa László, Tomcsa Sándor, Kacsó Sándor, Kiss Jenő, Sütő András, Székely János, Fábián Ernő, Veress Dániel, Kabós Éva, Bajor Andor, Fodor Sándor, Beke György, Szőcs Kálmán, Páll Lajos... Érdeklődési körének két fontos témája a nyelvi szórványosodás és az anyanyelv romlása. „A Székely Mezőség egy kis falujában, Mezőkölpényben születtem, nem messzire Marosvásárhelytől. Ott cseperedtem fel, édesapám ott volt református kántortanító. Ennek a falunak a közösségében és a szomszéd falvaknak az ismeretében ragadt meg bennem a szórványkérdés iránti máig tartó komoly, mély érdeklődés. Ez abban is megnyilatkozott s megnyilatkozik talán manapság is, hogy irodalmárként, nem utolsósorban ennek a tájnak, ennek a szomorú, szépségekben oly gazdag világnak, a mezőségi magyar szórványvilágnak az embereit, íróit, jeles személyiségeit különös szeretettel kutassam föl a múltból, mutassam föl a jelenben. Így kötődött sírig tartó barátságom Sütő Andrással, aki a mezőségi magyar szórványvilág közepéről, Pusztakamarásról indult el világhódító útjára, így kapcsolódtam hozzá a Mentor Kiadó jóvoltából Wass Alberthez (...) Így érdekelt mindig például Kiss Jenő kolozsvári költő lírája, költői világa, és írtam is róla – s tovább sorolhatnám a jeles neveket. Váltig állítom, hogy a szórványkérdés a romániai magyarság legsúlyosabb, legkomolyabb, legmélyebb problémája a jelenben, és az lesz még inkább a jövőben. Szórványnak lenni Erdélyben, szórványnak lenni a Mezőségen, de nemcsak ott, hanem Dél-Erdélyben, Déva, Fogaras környékén, akárhol: történelmi kihívás. Ezt igyekeztem s igyekszem úgy, ahogy tudtam s ahogy tudom, a magam szerény tehetségével tudatosítani, és szolgálni. Amíg még mozgatni tudom a tollamat, a kezemet, addig váltig és továbbra is megmaradok ennek a szórványkérdésnek a bűvkörében, mert ez valóban mélyen hozzám tartozik.” Publicisztikai jegyzetei a legkülönbözőbb lapokban és folyóiratokban láttak napvilágot. Célkitűzésétől nem tért el soha: „szabaduljunk meg végre a viszálygerjesztő gyanakvások, kihívások rögeszméitől, a gyűlölködés koloncaitól, a mellveregető kivagyiság szólamaitól, s nézzünk szembe bátran, ki-ki a maga háza táján: milyen gennyes gócokat kell eltakarítani az útból. És cselekedjünk felelősséggel, határozottan. Valóban rendezzük végre közös dolgainkat. Alapozzuk meg a jövőt – most, amikor a jóreménység nyílt tengerén hajózhatunk a Szabadság Birodalmának partjai felé.” Töretlen a törekvése, hogy a gondokkal való szembenézést a (sajnos) változatlanul érvényesülő, sőt gyakran sokasodó jogsértések, többségi szélsőséges nacionalista, magyarellenes megnyilatkozások számbavételét a kiútkereső reménykedés jeleivel együtt tárja fel. Ekként sikerült az itthoni történésekről, az erdélyi magyarság társadalmi, szellemi életének alakulásáról lényegi dolgokat megörökítenie a nyomtatott betűk mezején. A kilencvenes évek után egymás után adhatta ki saját munkáit, kötetekben sorjáztak jegyzetei, recenziói, kritikái, emlékezései, ünnepi méltatásai, két válogatás gazdag levelezéséből. Utolsó, nagyon vágyott könyve 2014-ben került ki a nyomdából, Emlékek otthona: tegnapi színház címmel. Hiszen mindig is szíve csücske volt a színház, jelesen a marosvásárhelyi. „Ennek nézőterén érezhettem magamat valóban otthon”, vallotta. Ez a kötet immár színháztörténeti jelentőséggel bír. Gálfalvi Zsolt irodalomtörténész, aki a Romániai Írószövetség marosvásárhelyi fiókja, a Sütő András Baráti Egyesület, az Erdély Magyar Irodalmáért Alapítvány és íróbarátai, egykori munkatársai, olvasói nevében hajtott fejet az életének 92. évében elhunyt Nagy Pál emléke előtt, temetésén, 2015. szeptember 10-én, a marosvásárhelyi református sírkertben búcsúztatta a távozót: „Az iramosan változó időkben Nagy Pál a szorongató történelem különböző arcaival szembesült, olyan írástudóként, akit szüntelenül és szenvedélyesen érdekelnek, foglalkoztatnak, gondolkoztatnak az ‘élet, az irodalom és egyéb apróságok’. Olyan írástudóként, aki nemcsak tanú, szemlélő, hanem résztvevő, alakító, a világon igazítani próbáló ember. Tollal és szóval, az értéket felmutató és az értéktelenséget tagadó figyelemmel kutatta az értelmes lét és cselekvés nehezen felismerhető és még nehezebben járható ösvényeit az összekuszált, fenyegető világban. Hosszan lehetne sorolni a közlésformákat, amelyekben biztonsággal mozgott. A pontos és igényes szerkesztő, az alapos és nagy tudású filológus, az irodalmat közvetítő, értékelő kritikus fürge tollú publicistaként, jegyzetíróként is szólt az olvasókhoz.” A sokoldalú és ezer gondú Nagy Pálnak volt egy állandó, meghatározó ügye: a nyelv, amelyen gondolkodunk, beszélünk, írunk – élünk, mondotta Gálfalvi Zsolt. „Együtt töltött szerkesztőségi éveink során és közös ügyek gubancaival viaskodva megtanultam becsülni nyelvi tudatosságát és igényességét, amely írásaiban és bonyolult kéziratokat gondozó hozzáértésében is megtestesült. Gyümölcsöző lenne, ha életművére emlékezve az általa is képviselt nyelvi igényt általánossá tudnánk tenni sajtónkban.” Tanító és magyarázó ember volt és maradt. A közeli munkatárs és jó barát, Sütő András írta: „A legfőbb ítésznek nevezett utókorral szembeszállni nem lehet. Segíteni viszont az eligazodásban: az írástudók mindenkori kötelezettsége.” Az „eligazító” írástudó Nagy Pál egyik legönérzetesebb, leghasznosabb munkása volt az erdélyi irodalomnak; és bár életében néhány valóban értékes oklevelet, díjat kivéve igazi szakmai elismerésben alig volt része, kortársai tisztelték tudását, adtak a véleményére. Nemcsak tanítványai, hanem a fiatalabb korosztályok tollforgatói, akik igényes szerkesztői támogatását élvezhették, igen nagyra becsülték. Mezőkölpényi Nagy Pál a Teremtőjétől rá bízott tálentomokkal jól sáfárkodott. Munkásságát, személyiségét a szülőfalu holtában is nagyra értékeli és becsüli, post mortem díszpolgárává avatja. Isten áldása legyen az emlékén, Isten áldása legyen a kedves szülőfalun! (Bölöni Domokos) Népújság (Marosvásárhely) 2017. augusztus 12.Székely János dedikációi(1929. III. 7. – 1992. VIII. 23.) Halálának 25. évfordulójára Szinte egy emberöltő. 1968-tól 1989-ig az a megtiszteltetés ért, hogy kollégák voltunk Székely Jánossal az Igaz Szó szerkesztőségében. Alig várta, hogy nyugdíjba vonulhasson. Egy nappal sem maradt tovább. Ez idő alatt megjelent könyvei egy részét nekem is dedikálta. Az első a Székely János legszebb versei című kis kötet (Albatrosz Könyvkiadó, 1975), azt írta bele, hogy „Kuti Mártának szeretettel, megbecsüléssel”. A nyugati hadtestet 1979-ben „...barátsággal, kollégiális szeretettel” ajánlotta, 1985-ben A mítosz értelme című esszékötetébe azt írta, hogy „...kollégiális szeretettel, köszönettel, barátsággal”. Amikor a lap 20. évfordulóját ünnepeltük 1973. július 7-én, az Aranykakas vendéglőben, a damasztszalvétára, amit a jelen lévő írókkal, munkatársakkal dedikáltattam, pontosabban autogramjaikat gyűjtöttem, azt írta: „Kedves Barátom! Fizess elő az Igaz Szóra. Székely János”. János urat nem hagyta el a humorérzéke, hisz kifogyhatatlan napirend volt a szerkesztőségben az előfizetők beszervezése író-olvasó találkozókkal, és minden más módon. Mindenkinek kvótája volt. Ám számomra legkedvesebb dedikációja az, amit az Egy rögeszme genezise (1978) című, esszéket és bírálatokat tartalmazó kötetébe írt: „Kuti Mártának köszönettel sok vesződéséért a Protenstánsokkal – és különben is, Székely János”. Nemcsak azért kedves, mert megköszönte az igazából nagy szeretettel végzett munkámat, hanem mert egyértelműsíti azt, hogy a Hugenották címen megjelent drámájának eredeti címe Protestánsok volt. Valóban, a cenzúrával való hosszadalmas harc árán, címváltoztatással sikerült nagy nehezen kinyomni a darabot. A Profán passióval már nem voltunk ilyen szerencsések. Sokat igazított, finomított rajta János úr, de hát a cenzúrának már maga a téma is szálka volt, úgyhogy hosszú harcunk eredménytelen volt. Az 1954-ben keletkezett dráma csak 1990 után jelenhetett meg. Huncut is tudott ám lenni János úr. Nagyon szerettem a Dózsa poémáját. Nemes Levente színpadi megjelenítése igazi drámává emelte, kihozta belőle a drámai mélységeket, s ez még szerethetőbbé tette. Ma már a drámái közt tartják számon. Nos, János úr egy szép nap, nem emlékszem, hányban történt, elém állt azzal a kéréssel, hogy adjam kölcsön a könyvet. Csak természetes, hogy szívesen. Valami magyarázatot is fűzött hozzá, erre sem emlékszem, mert ő volt számomra a lábon járó megbízhatóság. Bevittem a könyvet, és odaadtam. Telt-múlt az idő. Rákérdeztem egy alkalommal, hogy nem felejtette el, ugye? Nem, nem. Egy szép nap aztán érkezik a könyvvel, csakhogy a román fordítással. No, eléggé meglepődtem, mit ne mondjak. Magyarázatot is fűzött hozzá, és ígéretet, mihelyt hozzájut egy magyar példányhoz, visszaadja. Sosem került sor rá. Így maradtam nemcsak dedikáció, de könyv nélkül is. De segítettem rajta, s ez számomra elégtétel, és kedves emlék. Ha már kézbe vettem az Egy rögeszme genezisét, belekukkintottam, mi ragadott meg Székely János gondolataiból, műhelytitkaiból vagy az alkotáshoz való viszonyából, merthogy aláhuzigáltam ezeket annak idején. Most idézek néhányat emlékeztetőül. A Bolyai János metaforájában azt írja, „...hogy mihelyt sikerül megírnom egy témát, eldadognom egy felismerést, máris »megszabadultam« tőle. gondolni sem tudok rá többé. Olyat is megéltem, hogy egy gyermekkori emlékemet, mihelyt vers született belőle, teljesen elfelejtettem. S most mégis komolyan hittem, hogy egyszer még megírom azt a regényt”. Sosem írta meg a regényt Bolyai Jánosról. De csodálta: „Mert János, ahogy én megismertem, a tehetségnek és a méltóságnak azon a fokán állt, ahol az ember már belátja a gőgös igazságot: nem érdemes foglalkozni csak a legnehezebbel. (...) Mondjanak bármit a csúcs- és részletproblémák derék kutatói: én tudom, van ilyen becsvágy. Ajándékba kapott géniusznak tartozik ezzel az ember”. (1975). Több mint költő című írásában írja: „Nem irigylem elődeimet. (...) Egyvalamit azonban kamaszkorom óta tagadhatatlanul irigylek, egyvalami mindig ijedt ámulatra, sóvár féltékenységre bír, valahányszor rágondolok, s ez az egyvalami nem mű, nem vers vagy verssor, hanem az élet. Petőfi Sándor élete. (...) Titkos (s meglehet hiábavaló) becsvágyam az, hogy olykor nehéz percben, eszükbe jussak majd az eljövendő embereknek, nem pedig az, hogy kinyomozzák titkaimat”. (1969). Székely János, ahogy ezt meg is írta, élete a könyvek, elsősorban a klasszikusok között telt. Nemegyszer elmondta, azért olvassa őket újra és újra, mert sosem csalódik bennük. „ Az írás mágusa Tolsztoj” – írja Mit tudott és mit nem tudott Tolsztoj? című esszéjében. Szerinte „Tolsztoj mágiájának titka nem a nyelv, hanem a megfigyelés”. Tolsztoj és Petőfi életútját összevetve következtetése: „Amit a huszonhat éves Petőfi Sándorban mindmáig csodálunk (élet s eszmény tökéletes egybeesését), azt kísérelte meg Tolsztoj öregkorában. Nem sikerült neki, igaz, de legalább próbálkozott, s tán még Petőfinél is meghatóbb emberi példát hagyott ránk ebben a próbálkozásban. Ahogy Petőfi a makulátlan következetesség, azonképpen Tolsztoj a becsaphatatlan lelkiismeret hérosza volt”. (1978). Hosszan folytathatnám. Én ezeket a sorokat dedikációként írtam ide, kedves olvasó. Mert Székely János gondolatai mindnyájunkhoz szólnak, s talán az ő kívánsága is teljesül: eszünkbe jut nemcsak nehéz perceinkben, és megköszönjük, amit ránk hagyott. Felbecsülhetetlen életművét. KUTI MÁRTA / Népújság (Marosvásárhely) 2017. augusztus 19.A templom megújulásának örömünnepére készülnek FirtosváraljánRengeteg munkával és meglepetésekkel zajlott a firtosváraljai unitárius templom felújítása az elmúlt években. A hétvégén falutalálkozón adnak hálát a megújult szent hajlékért. A százlelkes gyülekezet erejét meghaladó, hét év alatt mégis végigvitt tevékenységről Sipos László lelkészt kérdeztük. A régi fatemplom helyére 1801–1805 között épült a ma látható istenháza. A jegyzőkönyvekben arról olvashatunk, hogy már kezdetben gyakran kellett javítani az épületet. A legfőbb gondot a vizesedés jelentette, hisz a templom eléggé lápos helyre épült. Repedeztek a falak, korhadt, gombásodott a padlózat – elődeinknek kétszáz éven keresztül mégis sikerült megőrizniük. A 2000-es évek elejére azonban a templom állapota annyira megromlott, hogy már nem mertek benne istentiszteletet tartani. 2010. augusztus 22-én, vasárnap, beláthatatlan időre „elbúcsúztak” a templomtól. Azóta az imateremben tartották az istentiszteleteket. A tetőszerkezet roskadozott, ezért fenyőfacölöpökkel alátámasztottuk. Szinte a teljes padlózat elkorhadt. A templom piacán lévő járdakövek a víztől bezöldültek, a falak összerepedeztek. Eléggé lehangoló állapotok uralkodtak. Tudtuk, sok időre és rengeteg energiára, munkára lesz szükség ahhoz, hogy újból használható legyen. A tervezési munkálatok már 2010-ben elkezdődtek, de a kivitelezésnek csak 2013-ban tudtunk nekifogni. Első lépésként a templomhajó tetőszerkezetén végeztettük el a szükséges munkálatokat. A tetőzet lebontása nélkül zajlottak az elkorhadt gerendák, illetve a meggyengült szarufák cseréje. Majd új cseréppel fedtük be és csatornáztuk. „2014-ben a templom belsejét kiürítettük: az összes padot kihordtuk, a kő járólapokat és az elkorhadt deszkapadlót felszedtük. Az épület alapja is eléggé gyengének bizonyult, ezért a következő mozzanat a falak helyenkénti aláalapozása volt. Ezzel egy időben elkészült a belső és külső vízelvezető drénrendszer is” – mesélte Sipos László. A templom eredeti mennyezetét feldeszkázták, majd díszítőcsíkokkal részekre osztották – festett volt, de nem virágmintás. A tetőszerkezet meghibásodásai miatt azonban többször is beázott, elkorhadt. Abban az állapotban már nem lehetett visszatenni – részletezte a lelkész. – Az új mennyezetet a régi szerint készítették el, eredeti színvilágát is megpróbálták visszaadni. A padlózatra kavics-, illetve homokágyra visszakerültek a régi kő járólapok, a padok alá pedig deszkapadlót helyeztek. A lehetőség adott volt, ezért a villanyvezetékeket a padló alatt vezették el. A teljes elektromos hálózatot is kicserélték. 2016-ban került sor a belső és külső falak vakolására, javítására, meszelésére. Az eresz alatti homlokzatot az eredeti formában rakták újra. A régi ablakokat, ajtókat, valamint a templompadokat kijavították és újrafestették. 2017-ben a szószéket újították fel, a padok visszakerültek korábbi helyükre. A régi terítők, szőttesek helyébe pedig új, hímzett bársonyterítők készültek. A felújítási munkálatok vége felé még egy meglepetést tartogatott a templomunk – ezúttal kellemeset. Senki sem tudott róla, még a legidősebbek sem, hogy a keleti karzatunk festett lett volna. Gondviselésszerűen alakult, hogy az újrafestés előtt felfedeztük a virágmintát a karzaton – újságolta Sipos László. „Természetesen restauráltattuk, gyönyörű lett! De még boldogabbak voltunk akkor, amikor a virágminták felett, a szegőlécen, betűkörvonalak is kezdtek kirajzolódni. Most már szépen olvasható az írás: „E Sz.(ent) imaház épült 1802-be. 1857-be láttyátok megszépült jelenn és jövendő. Tekints e tsudára Az egy Istenünknek ditső templomára és F.(irtos) Váraljára.” Ami még hátra van: a szószékkorona, illetve a régi mennyezet egy kazettájának (ezen írás volt) a restaurálása, a torony javítása, meszelése, tereprendezés és járdakészítés – összegezte a lelkész. A templom azonban már így is használható, ezért Isten segedelmével vasárnap, augusztus 20-án, hét év távollét után ismét „visszaköltöznek” az istenházába. „Százlelkes közösségünk önerőből nem tudta volna megvalósítani mindezt. Hálánk mindazoknak szól, akik különböző úton-módon segítségünkre voltak. A felújítási munkálatokat anyaországi- és belföldi pályázatokból, elszármazottak valamint más, jó szándékú személyek, barátok és szervezetek támogatásaiból fedeztük. Természetes, ugyanakkor dicséretes, hogy a gyülekezeti tagok nagy része is e nemes ügy mellé állt, és anyagiakkal, valamint közmunkával segítette az előrehaladást. Rengeteget közmunkáztuk, csak a múlt esztendőben összesen több mint ötszáz órát. Ami nem igényelt különösebb szaktudást, azt mindig kalákában oldottuk meg. A falutalálkozóra nemcsak a templomot, hanem a falu központját is egy kicsit megszépítettük, barátságosabbá, színesebbé tettük. Régi, romos épületeket bontottunk le, utat javítottunk, kerítéseket építettünk. Javában zajlanak az előkészületek: izgatottan készülődünk a hétvégére” – összegezte a firtosváraljai unitárius gyülekezet lelkésze. Két nap a firtosvárjaiakért Szombaton déli tizenkét órakor ünnepi megnyitóval és zászlófelvonással kezdődik a falutalálkozó. Fél egytől a József Jánosról és József Dezsőről írt munkájukat mutatják be a szerzők, Székely Árpád és Székely János. Kettőtől ebéddel és szabad programmal folytatódik az ünnep, majd négy órakor közös temetőlátogatásra indulnak. Fél hattól tekinthető meg a helybéliek Múltidézés című műsora, hét órától pedig levetítik a Ballada egy szolgafiú emlékére című Moharos Attila által készített filmet. Vacsorával és nótázással zárják a napot. Vasárnap délelőtt tizenegy órától kezdődik az ünnepi, úrvacsoraosztásos istentisztelet Egy órától ebéd, utána szabadtéri játékokkal szórakoznak a gyermekek. Molnár Melinda / Székelyhon.ro 2017. augusztus 23.Esszékötetet mutattak be a „szerepvivő emberről”, Sütő AndrásrólSzász László Szerepvivő emberré lettem című Sütő Andrásról szóló esszékötetét mutatták be kedd délután Marosvásárhelyen, az unitárius egyház Bolyai-téri tanácstermében. A marosvásárhelyi származású, közel negyven éve Magyarországra telepedett szerzőt Lázok János irodalomtörténész faggatta többek között az erdélyi irodalom magyarországi megítéléséről, és a két marosvásárhelyi alkotó, Sütő András, illetve Székely János életművének fogadtatásáról. Szász László három nagyesszéjét jelentette meg a kötetben, amit fontosnak tartott szülővárosában is bemutatni. Ahogy a könyvbemutatón fogalmazott, bár soha nem lett hűtlen Erdélyhez, úgy érzi, hogy most fogadta vissza őt Marosvásárhely. Magyarországon főleg arra törekedett, hogy az ott kevésbé ismert erdélyi írókat népszerűsítse. Ennek jegyében Páskándi Gézáról, Székely Jánosról és Sütő Andrásról is írt monográfiát, illetve számos tanulmányt. „A három szerző életműve olyan megfontolás alapján is összevethető, miszerint hármójuk dráma- és prózaíró munkásságát mintegy hermeneutikai-értelmezői gesztussal fonja körül a gazdag gondolati, reflektív, leginkább esszének minősíthető prózai termés” – fogalmazott. Rájött arra is, hogy az irodalomszociológia, illetve a szociálpszichológia felől kell megközelíteni az erdélyi irodalmat, annak bemutatását, a kevésbé ismert háttér-információkat is fel kell tárni, amelyek érthetőbbé teszik egyik-másik romániai magyar író életművét. A beszélgetés során a szerző többször is kitért arra, hogy szerinte más az erdélyi és a magyarországi értelmiség hivatástudata, ugyanis míg Erdélyben ez a szolgálatot jelenti, Magyarországon elsősorban a professzionalizmus válik fontossá, az egyéni érvényesülés a közösségi célokkal szemben. Tudós vagy értelmiségi az irodalmár? – teszi fel a kérdést esszékötetében Szász László. „A tudósi státusz és az értelmiségi attitűd egyáltalán nem zárja ki egymást, csakhogy én szerepkörökről, mégpedig alapvetően eltérő, társadalmilag prejudikált funkciókról beszélek” – adja meg a választ, amit saját személyes tapasztalataival illusztrál. A kötet bemutatóján beszélt a kutatásairól, például arról, hogy Páskándi Géza olyan életérzéseket szólaltatott meg a romániai magyar irodalomban, amelyeket senki más előtte, de amelyek az erdélyi közérzet fontos látleletei voltak. Páskándi életművében jól észlelhető a változás, amely 1970-ben, Magyarországra való távozásakor következett be – mutatott rá Szász László. Székely János életművét posztumusz kezdte kutatni és elemezni, amihez nagy segítséget nyújtott az író özvegye, Varró Ilona, akitől számos fontos információt megtudott. Nem irodalmi életrajzot akart szerkeszteni, hanem sokkal inkább az irodalmi jelenségek érdekelték, hangsúlyozta. Székely János egész életében olyan szerepet játszott, amiben igyekezett magától eltávolítani a rendszert és annak ideológiáját, egy percig sem tudott vele azonosulni. Mégis ő volt az, aki 1990 után elsőként vallott arról, hogy a szocialista rendszerben bűnös irodalmat szerkesztett, ami miatt bűnösnek érzi magát. Ezzel szemben Sütő András mindig azonosult azokkal a szerepekkel, amelyekben hitt is, mondta Szász. Akár a szocializmusban, akár az azt követő korszakban vállalt szerepekről volt szó, Sütő ezeket nem eltávolította magától, hanem ellenkezőleg, magához ragadta. Soha nem tett bűnbánó vallomást előző, kommunista korszakával kapcsolatban, ellenben a drámáiból egészen másféle beszéd olvasható ki, amely élesen bírálta az akkori rendszert. Ez elsősorban a Csillag a máglyán című drámában érhető tetten, magyarázta. A továbbiakban Szász László arra vállalkozott, hogy kibontsa Kálvin alakját az irodalom és a teológia köréből, hogy rámutasson arra, melyek voltak Sütő számára a Kálvin életrajzhoz a források. Például erős párhuzamot fedezett fel Stefan Zweig Kálvin-esszéjével: Kálvin ugyanis Zweignál a diktátor alteregója, már 1934-ben, amikor még szó sincs a nácizmus teljes kifejlődéséről, vagy a holokausztról. Sütő András naplóira is kitért a szerző a beszélgetés során: véleménye szerint ezek úgy születtek, hogy az író az utókorra pillantott, mindvégig szerepet alakított, csak nagyon ritkán lépett ki belőle, és vált magánemberré. Ilyen eset például, amikor az unokája végleg Magyarországra távozott. Magyarországon úgy tartották, hogy Székely János az urbánus író, míg Sütő András a népi, holott ez egyáltalán nincs így, hangsúlyozta az irodalomtörténész. „Sütő politikai szerepet kap, amelynek igyekszik megfelelni, míg Székely mindvégig távol tartva magát, a kétkedő értelmiségi álláspontjára helyezkedik” – mondta. Antal Erika Szász László Szerepvivő emberré lettem /Felsőmagyarország Kiadó, 2017/ Szász László: Egy szerencsés kelet-európai - Székely János /Új Mandátum Kiadó, 2000/ Szász László: A bizarr valóság írója. Esszék Páskándi Gézáról /Kortárs Kiadó, 2003/ maszol.ro 2017. augusztus 24.Emlékező alkotók – erdélyi életutakKedei Zoltán Vár-lak-beli műtermében találkozhattunk augusztus 18-án ismét. Ötvös József vártemplomi lelkész-esperes, az Új Kezdet című református kiadvány felelős szerkesztője, közíró és Kiss Székely Zoltán költő-tanár, közíró voltak a vendégeink. Ötvös József nemrég tartotta utolsó istentiszteletét a Vártemplomban, formailag nyugdíjba vonult. De tud-e egy lelkész nyugdíjba vonulni? A lelkész a hivatást elhivatásnak érzi, igent mond az isteni hí- vásra, jellemével, egész lényével, cselekedeteivel, szavaival élete végéig jó pásztor módjára pásztorolja híveit. Ez a hivatás nem szűnik meg a papi palást levetésével. Ötvös József munkásságát népe és szűkebb pátriája, az erdélyi magyarság szolgálatában töltötte. Tette ezt több mint négy évtizeden át, lelkipásztorként, esperesként, missziói elő- adóként, és jelentős szerepet vállal egyházi és közíróként. A Felső-Maros mente – Székelyföld-Mezőség találkozásánál született 1952. augusztus 27-én, Pókában. „Ma a Mezőség települései között sorolják fel, amit gyermekkoromban nemigen tudtunk, de Wass Albert és Kallós Zoltán óta büszkén vállaljuk mezőségi voltunkat.” Földműves család gyermekeként mindvégig a szülőföld és nemzete elkötelezettje. Elemi iskoláit Pókában, a középiskolát a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti Líceumban végezte. Ezek az évek alakították jellemét, határozták meg egész tevékenységét. Teológiai tanulmányait 1971–1976 között végezte Kolozsváron. Itt érett be a szülőfalu, a család, a marosvásárhelyi iskolai évek ötvözetéből származó gyümölcs, mellyel útnak indították Ötvös Józsefet. Gyümölcs, ajándék és hagyaték, ami a tálentumok megsokszorozására kötelezte. „Lelkipásztori szolgálatom helyei egy szép erdélyi életút nyomai” – vallja. Görgényszentimre, Görgényüvegcsűr, Alsóidecs, Jedd az akkor hozzá tartozó Marosagárd, Kebele és Kebeleszentivány falvakkal, majd a marosvásárhelyi Cserealja egyházközség és 2002-től a marosvásárhelyi Vártemplom – ezek a gazdag életút állomásai. A gyülekezeti tagok száma változó volt, a görgényüvegcsűri néhány oda férjezett református asszonytól egészen a cserealji ezres létszámú közösségig. Szívesen mesél a kezdetekről, lelkészként és családfő- ként egyaránt. Már házasságkötése is egyfajta szálka lehetett a hatalom szemében, hiszen feleségének édesapja ’56-os elítélt – Kacsó Tibor, néhai Csiha Kálmán püspök, Páll Lajos festőművész-költő, Dávid Gyula irodalmár egykori rabtársa. Régi történetek elevenednek meg, huszonöt évi fogságra ítélt apósa és társai kifogyhatatlan, keserű emlékei, melyeket fiatal lelkészként receptíven hallgatott. Hogyan lehetett kibírni, hogyan lehetett együtt élni a huszonöt év tudatával? „Úgy gondolták – mondja –, az eltelt huszonöt év alatt háromszor változott a hatalom, így lesz talán a következőkben is, és valamelyik hatalom csak kiszabadítja őket.” Gyermekei névadásában is a tudatos belső ellenállás jelét fedezzük fel: Koppány Bulcsú, Ajtony Atilla, Tétény Álmos – ősmagyar nevek, melyek szimbolisztikája mindnyájunk számára értelmezhető. Közíróként is jelen van, Hétköznapok, ünnepnapok, emléknapok című kötete 2004-ben jelenik meg Kolozsváron, ez rádióban elhangzott beszédeinek, publicisztikai írásainak gyűjteménye; 2011-ben pedig az Ahol még magyarul szól a zsoltár címmel 33 református gyülekezetről szóló riportkötete. Ötvös József felelős szerkesztőként jegyzi a Vártemplom egyházi folyóiratát. „Az Új Kezdetet örököltem… rám testálódott… Azért merem dicsérni, mert egy olyan űrt tölt ki, egy olyan sajátos kiadvány, melyet nem kell szégyellni. A 210. számnál tart a lap. 2000-ben alapította Adamovits Sándor és Fülöp G. Dénes… Voltak hullámvölgyek, amikor nem tudtuk, lesz-e folytatás, mert a lap ráfizetéses, húsz oldalon jelenik meg, száz, fontosabb események alkalmával kétszáz példányban. Egyházi lapról lévén szó, a második oldalán a kezdetektől fogva egy-egy vers olvasható, nagyrészt vallásos versek, eleinte klasszikus magyar költőktől, de helyüket átvették a kortárs, erdélyi költők vallásos versei, például: Baricz Lajos, Nagy József Levente, Fülöp Kálmán. Elmélkedések, prédikációk, történelmi vonatkozású írások követik egymást, két évtized marosvásárhelyi, vártemplomi élete benne van… Amikor a kétszázadik számot szerkesztettük, elkészítettem a lap bibliográfiáját – egy nagy anyag –, és akkor döbbentem rá, hogy a 15 év alatt csupán öt vers ismétlődött… Kétszáz prédikáció, 100 oldalnyi történelmi anyag, még házigazdánkról, Kedei Zoltán festőművészről is van külön írás” – tárja fel előttünk a lap „titkait”. Az Új Kezdet Donáth-Nagy György műszaki szerkesztésében jelenik meg. Ötvös József az Új Kezdet antológiát is örömmel látná nyomtatásban. A másik vendég, Kiss Székely Zoltán is e táj fia, 1951. január 3-án született Marosvásárhelyen, és bár 1990-ben kitelepedett Magyarországra, otthonról gyakran jön haza Erdélybe. Jól ismeri minden zegétzugát, hisz biológiatanár, botanikus kutató. 1974-ben szerzett biológiatanári oklevelet Kolozsváron. Tanárként tevékenykedett Szőkefalván, Marosvásárhelyen, Gyermelyen, Budapesten és Szentendrén. Botanikai és tudománytörténeti kutatómunkát folytat, emellett rendszeresen közöl szaktanulmányokat napi-, heti- és havilapokban, többek között a Népújságban is. Külső munkatársa volt a Marosvásárhelyi Rádiónak. „Civilben” a versírással szemezett már fiatalon, a ’60-as évek elején. A vers felé terelgették: keresztapja, Paál Elek festőművész, Kapusi Ildikó, „bolyais” tanárnője, Cseke Gábor, Lázár László szerkesztők, Székely János, Lőrincz József költők. A kezdeti lelkesedést felváltja egy hallgatási időszak. 1997-ben ért meg benne újra az elhatározás, hogy: „amit én akarok elmondani a világról, azt csak én tudom elmondani úgy. Az igazmondás(oma)t nem hagyhatom másra. Hiszem, hogy az igazi vers menedék, menedék mások számára is. Bölöni Domokosnak köszönhetem, hogy erre rádöbbentett. Nos, azóta írok újra verseket”. 2008 óta közöl a Népújság Színes Világ mellékletében, a székelyudvarhelyi A Versben, az Erdélyi Tollban, az Erdőszentgyörgyi Figyelőben, a debreceni Tisztásban. „Én jelenleg Magyarországon élek, és itt is, ott is keresztre feszítik a nyelvet, megpróbálunk ezzel a teherrel élni…” Nem véletlen, hogy verseskötének címe Az anyanyelv keresztje (2015-ben jelent meg, Turcsány Péter gondozásában). Allegorikus cím. „Hallgattam évtizedeken át, felnőtt bennem a hallgatás. Ezt a saját magam köré épített hallgatást tördelem versekbe…” Kiss Székely Zoltán „körülbástyázza” magát a nagy elődök lírai útravalójával, ezt tapasztaljuk A természet kalendáriuma című népszerű sorozatában, és ennek jegyében született az Áprily Lajos tiszteletére írt versciklus, vagy Bolyai János, József Attila, Reményik Sándor emlékének megidézése. A szülőföld vonzásában alkot, ez az érzelem végigkíséri líráját, néhol fájdalmas, másutt öniróniával fűszerezve szövi lélekfonalát verseiben. „Megérkeztem megint. Itthon vagyok/ ebben a kifosztott tájban.” (A Székely körvasúton 2014-ben) Erdélyi sorskö- zösséget vállal, vallomásszerűen írja: „Sorsom a megmaradás, nem tűnök el.” (Címerem) A délután ünnepi fényét emelte a találkozás elején Kilyén Ilka színművésznő előadásában Áprily Lajos A Fejedelemhez című költeménye, majd Áprily Tetőn című, Kós Károlynak ajánlott verse, és a kései utód Tetődön – három emberöltő távolából Áprily Lajosnak című lírai reflexiója. Zárásként a költő felolvasta Csak fehérbe öltözötten című költeményét, és könyvét dedikálta olvasóinak Doszlop Lídia / Népújság (Marosvásárhely) 2017. augusztus 25.Forgatag-megnyitó a KultúrpalotábanTelt házas közönség énekelte állva a magyar és székely himnuszt szerdán délután a Kultúrpalota nagytermében, a Vásárhelyi Forgatag megnyitójának első perceiben. Az egybegyűlteket – melyek között a tizenéves és a még fiatalabb korosztály is képviseltetett – Ritziu Ilka Krisztina Székely János, negyedszázada elhunyt költő, próza- és drámaíró Krokodilok és elefántok című, ma is érvényes üzenetű versével köszöntötte. A továbbiakban a házigazda szerepét is betöltő színművésznő Kinda Szilárd színésszel együtt idézte fel a színes szélforgó 2013-as felbukkanását, emlékeztetve a hallgatóságot arra, hogy a Kolozsvári Magyar Napok mintájára született rendezvénysorozatot a tenni akarás vágya hívta életre. A továbbiakban a Forgatag két főszervezője, Portik Vilmos és Soós Zoltán szólt a marosvásárhelyiekhez és a határon túlról is érkezett vendégekhez. Portik a hitből és meggyőződésből dolgozó szervezőcsapatnak – kiemelten a láthatatlan háttérmunkát végző tagoknak – mondott köszönetet, és azt is megemlítette, hogy a Forgatag első alkalommal élvezi nemcsak a megyei önkormányzat, hanem a város anyagi támogatását is. A főszervező az együttlét ünnepének nevezte a rendezvénysorozatot, amelynek lényege, hogy „egy asztalhoz tudunk kerülni sokan, sokfélék”. Magyar ünnep- és hétköznapok Soós Zoltán arra a történelmi pillanatra emlékeztette a hallgatóságot, amikor Mátyás király országos vásártartási jogot adományozott a városnak, és a fél évezredes kiváltság megéléseként, a hagyomány feltámadásaként értékelte a piros betűs Forgatag ünnepet. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szerint a Vásárhelyi Forgatag „számvetés is, felmutatása annak, hogy szellemiekben gazdagodunk, hogy évről évre többek leszünk”. Az RMDSZ-elnök kiemelte, bár a Forgatagot úgy emlegetik, mint a marosvásárhelyi magyar napokat, az itt élő magyar embereknek minden nap magyar nap, és a két ünnep között a magyar hétköznapok állnak. A magyar transzszilván hétköznapok megteremtéséért, a magyar jövő biztosításáért viszont még bőven van tennivaló. „Sokkal jobban kellene ismernünk egymás kultúráját, de túl azon meg kell próbálnunk az állam és kisebbség viszonyáról, az alapvető értékekről és szabadságjogokról, a közösnek tűnő jövőről, a közös problémákról őszinte, értelmes és néha fájó párbeszédet folytatni.” Kelemen Hunor szerint azért különösen fontos ez, mivel „eszközökben nem válogatva próbálnak a megszűnés szélére nyomni egy magyar katolikus iskolát itt, Marosvásárhelyen; több mint öt esztendeje nem alkalmazzák a tanügyi törvényt, és közben kioktatnak, hogy hogyan kell éreznünk magunkat ebben az országban”. Az RMDSZ elnöke úgy vélte, Marosvásárhelynek a kultú-rában, a gazdaságban és a társadalmi folyamatokban is vissza kell szereznie azt a központi szerepet, amellyel egykor rendelkezett. – Az erdélyi városokban megrendezett kulturális napok arra ösztönöznek, hogy vitorláinkból kifogjuk a változás szelét – zárta beszédét az RMDSZ elnöke. Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke a Vásárhelyi Forgatag közösségépítő szerepét emelte ki, majd beszédében arra is kitért, hogy 2018 nehéz év lesz az erdélyi magyarság számára, hiszen az ország akkor ünnepli Erdély Romániához való csatolásának 100. évfordulóját. A megyei tanácselnök szerint ennek az időszaknak a feladata a kölcsönös tiszteleten alapuló párbeszéd mellett a magyar értékek felmutatása lesz. Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke így értékelte a Forgatagot: „Kell ez a rendezvény, mint megerősítés abban a városban, ahol a magyar közösség tagjai gyakran érzik kiszorítva magukat, ahol másodrendűnek tekintik őket”. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt alelnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy Marosvásárhely mindig is az értékteremtő, értékmegtartó polgárok városa volt, ezt bizonyítja a Forgatag is. Az EMNP alelnöke ugyanakkor úgy vélte, annak érdekében, hogy Vásárhely újra az őt megillető helyre kerüljön, nemcsak ezekben a napokban, de a többi 51 hétben is szükség van a pörgésre, egy Bernády- vagy egy Bolyai-tervre, amelyben mindenkinek megvan a maga helye, szerepe. Seszták Oszkár, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye közgyűlésének elnöke a székely-magyar szellemiség fantasztikus lenyomatának nevezte a Kultúrpalotát, ahova mindig szívesen, megilletődve tér vissza. Dr. Kovács Ferenc, a Forgatagon díszvendégként jelen levő Nyíregyháza polgármestere a Ligetben mától zajló programjaikról szólt, majd minden marosvásárhelyi és Marosvásárhely környéki résztvevőt meghívott a számos nevezetessége miatt vonzó turisztikai helyszínnek számító városba. Hazahívó erő A felszólalók sorát dr. Mernyei Ákos, a magyar kormány Nemzeti Fejlesztési Minisztériuma európai uniós és nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára zárta. Mernyei a Forgatag hazahívó erejéről szólt, majd hangsúlyozta: „A magyar kormány számára a világ magyarsága egyetlen közösséget alkot, ennek megfelelően felelősségtudata az egész Kárpát-medencére kiterjed”. A helyettes államtitkár igazi sikertörténetnek nevezte a Forgatagot, amely jelentős szerepet tölt be a nemzeti öntudat, a lélekmagyarság erősítésében. A köszöntők után Zsedényi Adrienn énekesnő és a Kvartett vette át a színpadot. Zséda sokszínű zenei utazásra hívta a marosvásárhelyieket, dzsesszdallamok, sanzonok, operaária és saját slágerek váltották egymást az egyórás produkció során. A legszemélyesebb üzenet mégis talán a La vie en rose (Egy rózsa élete) című Piaf-dal előtt hangzott el: „nem az a fontos, hogy hova vágyunk, hanem az, hogy honnan nem tudunk elszakadni”. NAGY SZÉKELY ILDIKÓ / Népújság (Marosvásárhely) 2017. szeptember 22.KÁRÖRÖMHIÁNYBANRonda, vén boszorkány fogalmazhatta meg az alapigazságnak nem nevezhető mondást, hogy legszebb öröm a káröröm. Na, belőlem ez az öröm is hiányzik, ahányszor csak eszembe jut, hogy Ukrajna beiktatta a törvényt, amely szerint kisebbségi nyelveken csak óvodákban és I–IV. osztályokban lehet oktatni, másutt tilos. Na, itt szökhetne belém a káröröm, hiszen Ukrajnában 400 ezer román él! Most tapasztalhatja a román népnek az a része, s igen Románia is, mit jelent a csonkolt nemzet számára idegen közegben az anyanyelv kitiltása. Mert nekünk itt, ebben az idegenségben mindenről az jut eszünkbe. És ne feledjük, hogy a Sztálin által szovjet Ukrajnához odavetett és most is azon a kötélen csüngő ún. Kárpátalján közös morzsoló malomba kerül a román és a magyar néprész! Hát ennek kellene örülnöm a vén boszorkány átka miatt?! Sose. Inkább említem azt, hogy ilyen – gazdaságilag elnyomorított – országok szökdösnek bocskoraikban, mint kecskebogyó a deszkán. Zuhanásban vannak, de pusztítani akarnak minden áron. És óhatatlanul elém mered az is, hogy miközben alig van mit enni Romániában, az ortodox egyház óriási vagyonnal rendelkezik. Ma is. És a sztálinizmus idején is szent volt az egyház, vadul építkezett, miközben a székely falvakban tilos volt a gyermekeket templomba, hittanórára engedni. Engedjék meg éhgyomorra idéznem a költő, esszé-, regény- és drámaíró Székely János hozzám írt levelét (1984. október 24.) „Kedves Zoltán! Főszerkesztőmtől, Hajdu Győzőtől kaptam a megbízást, hogy azonnal írjam meg neked a következőt: versedből, melyet a novemberi számban közlünk, az imádkozni szót ki kellett cserélnünk; azt írta helyette, hogy „dalolni”. Nem volt már idő engedélyedért folyamodni. (…) Szeretettel üdvözöllek: Székely János.” Ma pedig magyar, illetve egyházi iskoláinkat visszaállamosítják. Vissza, a sztálini időkre tekintek, még akkor is, amikor román iskolákat, katedrákat tiltanak le a koldusszegény Ukrajnában. Nem, nincs bennem káröröm, nem lehet. Anyám rám kiáltana a sírból is. Czegő Zoltán / Székely Hírmondó; Erdély.ma 2017. szeptember 28.Múlt és jövő bűvöletében fog telni a 23. marosvásárhelyi könyvvásárA Jelenkor Kiadóval és szerzőivel, irodalmi estekkel, Julius Caesarral, Shakespeare szonettekkel, koncertekkel, gyerekprogramokkal, olvasójátékkal és persze a magyar könyvkiadás legújabb termésével várja az érdeklődőket november 16 és 19-e között a 23. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár. Erdély legnagyobb és legrangosabb könyves szemléjének programját sajtótájékoztató keretében ismertették a szervezők, Káli Király István, a Romániai Magyar Könyves Céh elnöke, Szepessy Előd, a Marosvásárhelyi Kulturális Központ elnöke, illetve Makkai Kinga, a vásár gyermek- és ifjúsági programjainak szervezője. – áll a szervezők által kiküldött közleményben. Az idei vásár mottója ahol a múlt és a jövő… egyrészt utal arra, hogy idén több marosvásárhelyi, illetve erdélyi szerző is kerek évfordulós, így Szőcs Kálmán, Sütő András, Székely János, Bajor, Andor, Tamási Áron, Aranka György, Ady Endre, Arany János . Ennek jegyében kerül sor több irodalmi beszélgetésre, vagy előadásra is. Káli Király István ugyanakkor elmondta a vásár nemcsak a múltra tekint vissza, hanem a jövőbe is néz, immár öt éve gyerekprogramokat szerveznek, évről évre nagyobb sikere van az olvasójátéknak, és a vásár kiemelt programjait is úgy állítják össze, hogy minden korosztály, így a fiatalok is találjanak kedvükre valót. Ugyancsak Káli Király István beszélt az idei könyvkínálatról is, hangsúlyozva, hogy az idei díszmeghívott a Jelenkor Kiadó és szerzői: Bartók Imre, Kemény Zsófi, Peer Krisztián, Selyem Zsuzsa és Szabó Róbert Csaba. A négy naposról öt naposra bővülő vásár több, mint 100 programpontja közül Szepessy Előd, a Marosvásárhelyi Kulturális Központ vezetője a nagyobb érdeklődésre számot tartó eseményekre hívta fel a figyelmet. Így a Kolozsvári Állami Magyar Színház Julius Caesar című előadására, amely már dél-koreai turnéja után nemzetközi sikernek örvend, a Márkos Albert, Gryllus Samu, G. Szabó Hunor és Dagadu Veronika Sena alkotta és Nádasdy Ádámmal kiegészült WH Együttes Shakespeare’s Sonnets&Songs produkciójára, valamint a Kaláka együttes és Lackfy János gyerek, illetve felnőtt koncertjére. Ezek mellett több irodalmi estre is sor kerül. November 16-án a Jelenkor szerzői ülnek egy asztalhoz (Bartók Imre, Kemény Zsófi, Peer Krisztián, Selyem Zsuzsa, Szabó Róber Csaba), 17-én a mai magyar női prózáról értekeznek (Szvoren Edina, Selyem Zsuzsa, Király Kinga Júlia, Péntek Orsolya, Márton Evelin), a költők kerekasztalán (Egyed Emese, Fekete Vince, Karácsonyi Zsolt, Kovács András Ferenc, Lackfi János, Lövétei Lázár László, Markó Béla, Nádasdy Ádám) pedig Arany János kerül terítékre. Idén is egész napos gyerekprogramokkal várja a legfiatalabb olvasókat a vásár, minden program a könyvhöz, olvasáshoz kapcsolódik idén is. A programok célja, hogy a gyerekek úgy tekintsenek az irodalomra, mint élő valóságra, amelyben a mű, a szerző és olvasó szerves egységet alkotnak. Így több író-olvasó találkozóra is sor kerül majd, főként idén megjelent kötetek szerzőivel válthatnak szót a legkisebbek. Az évek óta nagy érdeklődés övezte Olvasd el, és játssz velünk! olvasójáték kapcsán elmondta, eddig 120 csapat jelentkezett (szeptember 29.én zárul a jelentkezés). A könyveket elolvasó gyerekeket, fiatalokat különlegesen szeretnének megajándékozni a szervezők. A III-IV-sek az olvasásra kijelölt kötet szerzőjével, a többször is díjazott Kertész Erzsivel találkozhatnak november 18-án, az V-VIII. osztályosok Kosztolányi Dezső A kulcs című novellájának feldolgozását tekinthetik meg november 19-én, a IX-XII-sek pedig a feladott olvasmány tematikájához kapcsolódó Papírrepülők című színházi előadással mélyíthetik el olvasmányi élményeiket november 16-án. Gáspárik Attila a Marosvásárhelyi Színház igazgatója Románia legszínvonalasabb könyves személéjének nevezte a vásárt, felhívva a figyelmet a sajtó, a városvezetés felelősségére. Meglátása szerint számos értékes esemény – könyvvásár, zenei fesztiválok, filmfesztivál, színház – vesz körül minket, amelyek nincsenek megfelelő súllyal jelen a köztudatban. (közlemény) Transindex.ro 2017. szeptember 28.Múlt és jövő együttléteKönyvvásár – körvonalak November derekán újra a könyves világ középpontjává válik Marosvásárhely. A nemzetközi könyvvásárt idén huszonharmadik alkalommal szervezi meg a Romániai Magyar Könyves Céh és a Marosvásárhelyi Kulturális Központ. A részletekről a szerdai sajtótájékoztatón az írott szó ünnepének évről évre otthont adó Nemzeti Színház előcsarnokában számoltak be az illetékesek. Káli Király István főszervező, a Romániai Magyar Könyves Céh igazgatója elsősorban arra emlékeztetett, hogy Erdély legnagyobb könyves szemléje nem jöhetne létre a marosvásárhelyiek nélkül, akik szeretik a könyvet, áldoznak rá, és ezáltal eltartják a rendezvényt. Az idei könyvünnep mottója – Ahol a múlt és a jövő... – egyrészt az eddigi irodalmi történésekre, alkotásokra, évfordulós szerzőkre, másrészt az új nemzedékre való odafigyelést érzékelteti. A három pont pedig arra ad lehetőséget, hogy ki-ki maga fejezze be a gondolatot, azt, hogy a két idődimenzió találkozásáról, érlelődéséről, élete részévé válásáról szól-e a nemzetközi könyvvásár. A főszervező a legfőbb újdonságként azt emelte ki, hogy a Romániai Magyar Könyves Céh ezúttal két körben – először a kiadóknak, majd a könyvkereskedőnek – küldte ki a meghívókat, így a standot bérlők 84 százalékát a kiadók teszik majd ki. Új kiadói arculatok bevonzására is törekedtek, ezt képviseli a Jelenkor Kiadó, amelynek szerzői a könyvünnep első irodalmi estjén, november 16-án, csütörtökön mutatkoznak be a nagyérdeműnek. Első alkalommal vesz részt a könyvvásáron, standot nem állít fel, de gazdag kínálattal jön a Kossuth Kiadó, a Zrínyi Kiadó pedig külön standdal lesz jelen. A Magvető Kiadó idén nem bérel standot. A könyvkereskedők közül főként a helyieknek biztosítanak teret a színház előcsarnokában – tette hozzá Káli Király István. A múlt és jövő azért is kap nagyobb hangsúlyt a 23. könyvvásáron, mivel idén több marosvásárhelyi szerzőnek van kerek évfordulója – 75 éve született Szőcs Kálmán, 90 éve Sütő András, 25 éve hunyt el Székely János. A beszélgetőtermek egyike Sütő nevét fogja viselni, a másikat – erdélyi jelentőségű könyvünnepről lévén szó – a 120 éve született Tamási Áronról nevezik el. Emellett Kassák Lajosnak, Ady Endrének is emléket állítanak a rendezvénysorozat egy-egy programjával, hogy a felnövő nemzedék, a jövő megismerhesse szűkebb, tágabb otthona alkotóinak értékeit. Gáspárik Attila, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója Marosvásárhely gazdag, változatos kulturális életéről szólt – amely véleménye szerint sok esetben nincs megfelelő súllyal jelen a köztudatban –, és arra hívta fel a figyelmet, hogy az olyan eseményeket, mint a nemzetközi könyvvásár, nagyon meg kellene becsülni, hiszen egyetlen emberen, a kezdeményezőn múlik, hogy évről évre megrendezésre kerül-e. Szerdától vasárnapig A Marosvásárhelyi Kulturális Központ 2012-től társszervezője a könyvünnepnek, az arculati elemekért, illetve a vásárhoz kapcsolódó kulturális kínálatért felel. Szepessy Előd ez utóbbiról tájékoztatott. A színes programsorozat összeállításakor a szervezők minden korosztályt igyekeznek megszólítani. A könyvvásár határait már tavalyelőtt elkezdték feszegetni – akkor nőtt négynaposra, és zárult vasárnap az írott szó ünnepe –, idén pedig újabb növekedés észlelhető, a program ugyanis már november 15-én, szerdán megkezdődik. A csütörtöki megnyitó előtti estén a Lelkemben gyermekkórusok című Szőcs Kálmán-emlékelőadásra várják a nagyérdeműt. A kiemelt csütörtöki programok között szerepel Elise Wilk Papírrepülők című, fiataloknak szóló kortárs színházi előadása Sebestyén Aba rendezésében, illetve a WH zenekar és Nádasdy Ádám közös produkciója, Shakespeare megzenésített szonettjei. Péntek délután A mai magyar női próza című irodalmi estre kerül sor, ezt követően a Kolozsvári Állami Magyar Színház Julius Caesar című előadását mutatja be. A szombat délelőtt rendszerint a legkisebb vásárlátogatóké, így lesz ez idén is. A szervezők bábelőadásra, majd a Kaláka együttes és Lackfi János Kutyából szalonna című közös előadására várják a gyermekeket. Délután Arany János ma címmel zajlik irodalmi beszélgetés, majd a Kaláka és Lackfi János Arany János-estjét hallgathatja meg a felnőtt közönség. Vasárnap délelőtt Kovács András Ferenc Ady. Olvasó. Próba című felolvasóestjére kerül sor, majd A kulcs című, Kosztolányi-novella alapján készült monodrámát mutatják be. (A részletes, órákra lebontott programra időben vissz- atérünk.) Kis olvasók játéka Makkai Kinga öt éve szervezi a könyvvásár gyermekprogramjait. Mint mondta, a korábbi vásárokhoz hasonlóan ezúttal is délelőttönként iskolás csoportokat várnak író-olvasó találkozókra és felolvasásokra, délutánonként és hétvégén családok jelenlétére számítanak. Az író-olvasó találkozókkal az a cél, hogy a gyermekek az élő irodalommal találkozzanak, megtapasztalják mű és szerző egységét – fejtette ki a szervező, majd azt is elmondta, hogy ezúttal az erdélyi alkotók, illetve az erdélyiséghez kapcsolódó művek kerülnek előtérbe. A vásár olvasójátéka már másfél-két hónappal az esemény előtt segít ráhangolódni a kis- és nagyobb iskolásoknak a könyves ünnepre. Makkai Kingától megtudtuk, hogy ezúttal több mint 120 csapat jelentkezett a három korcsoportban – III–IV.-esek, V–VIII.-osok és középiskolások számára – meghirdetett játékra, így – akárcsak tavaly – októberben megtartják az előválogatót. A versenyzőknek Az év gyermekkönyve díjat elnyert művek közül kell a megjelöltet elolvasni, és ha bejutnak a döntőbe, értékes könyvajándékokban részesülnek. NAGY SZÉKELY ILDIKÓ / Népújság (Marosvásárhely) 2017. október 14.Erdélyi pikareszkNe gondoljunk regényre, Markó Béla friss kötete* Esszé, publicisztika alcímet visel, a pikareszk a szöveg szabad csapongásaira és képzettársításaira, a bele válogatott közel félszáz, 2011-2016 között született írás laza szövetére utal, sorrendjük tetszés szerint felcserélhető. És azt hiszem, az olvasó ezt is teszi, nem sor- és időrendben halad az első oldaltól az utolsóig, hanem aszerint kezd olvasni, hogy éppen melyik cím hívja fel magára leginkább a figyelmét. De aztán egy-kettőre rabjává is válik a szerző közvetlen hangú, könnyedségében is mélyenszántó, meggyőző eszmefuttatásainak. Sokan talán elsőként a külsejében is tetszetős könyv címadó esszéjét választják, azért is, mivel ott a pontosítás: Erdélyi pikareszk (avagy: a Tamási-modell), az íróról, Farkaslaka nagy fiáról pedig mostanság sok szó esett. Pró és kontra. A kettős megközelítés ebben az írásban is észlelhető, sőt mondhatni az egész kötetben, hiszen Markó gondolatmenetét mindvégig a józan mérlegelés, a kérdésfelvetés jellemzi. Ez akkor is hamar kiderült, amikor szeptember végén a marosvásárhelyi Bernády Házban tartott könyvbemutatón a szerzővel a kiadványt megjelentető Kalligram Kiadó vezetője, Mészáros Sándor beszélgetett. Nem először volt alkalmunk végigkövetni nyilvános dialógusukat, a szerkesztő kritikus ezúttal is kiemelte, mennyire figyelemre méltó, hogy a költőnek hosszú kihagyás után úgy sikerült visszatérnie az írásművészethez, hogy egyben meg is újította alkotói pályáját, egy ideje a korábbitól különböző, más típusú költészettel lepi meg a közönségét. Ritkaság ez az irodalomban, mondotta Mészáros. Az esszéről, publicisztikáról szólva hangsúlyozta, hogy Markó a műfaj hagyományaihoz is hű marad, átértékelő szándékkal újít is. Közéleti beszéd az övé, központi kérdés nála a közösség és az egyén viszonya, az általános, kollektív létkérdések is izgatják, de önvizsgálatra is lehetőséget nyújt az írás. Folyamatosan mérlegel, nem kijelent, kérdései vannak. Nem sérelmi viszonyulás szüli írásait, nem újabb gondokkal akarja terhelni olvasóit, együtt gondolkodni, beszélgetni szeretne velük. Markó Béla elmondta, az esszé korábban is fontos volt számára, nem csak alkotómunka, értelmezni is lehet vele dolgokat. A publicisztika viszont frissen jelentkezett nála, miután megvált politikusi teendőitől. Eleinte lenézte ezt a műfajt, mára megszerette. Egyfajta ingázást biztosít irodalom és újságírás között. Élvezettel ír irodalmi esszét, a kötetben is olvashatók gondolatai a szépirodalomról, műfajokról, írókról, úgy érzi, hogy manapság, amikor sokan azt tapasztalják, hogy az irodalomelméleti terminológia megváltozott, és nehézséget okoz a megértése, az esszé olvasható, hozzáférhető utat kínál. A dokumentumpróza különben szép hagyományokkal rendelkezik Erdélyben, sokáig az emlékiratok szerzői voltak az erdélyi irodalom nagyjai. Érdekes, izgalmas terület ez, ma is érdemes művelni. Vannak témák, amelyekre ő is gyakran visszatér, példaként Bánffy Miklós életművét említette. Az író és politikus nagyon fontos szerepet tölt(ött) be, a személyiségét és a műveit nem szabad különválasztani. Ugyanez érvényes több más jelentős írónkra, közszereplőre. Kós Károlyra is. Sajnos mi, erdélyiek nem tudjuk az értékeinket eléggé népszerűsíteni. Olykor az álértékek kerülnek felszínre. Biztosítanunk kell a többszólamúságot – hangsúlyozta Markó Béla, de sohasem szabad szem elől téveszteni az igazi értékek érvényesítését. Ezért is vannak ebben a kötetében is visszatérő témák, történetek. Az ellen a szándék ellen is igyekszik fellépni, amely gettóba zárná az erdélyi magyar kultúrát. Egy magyar irodalom van, egységes magyar irodalom, amelyből nem hiányozhatnak a sajátos erdélyi ízek, hangok. Vannak olyan általánosan elismert magyar írók, akiket éppen az erdélyiségük tett naggyá. És vannak ügyeink, többnyire politikai vetületű ügyek, amelyeket még mindig nem vitattunk végig, például a Sütő András helyzete, a Székely Jánosé, a Wass Alberté. Az esszé az ilyenek kellő józanságú átgondolását, elemzését is elősegítheti. A kötet olvasói ilyenszerű dilemmákat is körbejárhatnak Markó Bélával, s az, hogy közben mai valóságunk, társadalmi jelenségeink kulisszái mögé is betekinthetnek, csak még felerősítheti olvasmányélményüket. NAGY MIKLÓS KUND *Markó Béla: Erdélyi pikareszk – Esszé, publicisztika 2011-2016, Kalligram, Budapest, 2017 Népújság (Marosvásárhely) 2017. november 10.Az évfordulós szerzőkre összpontosít az idei Marosvásárhelyi Nemzetközi KönyvvásárAhol a múlt és a jövő a mottója a 23. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárnak, amelyet november 16. és 19. között tartanak, és amely a szervezők ígérete szerint nagyon színes és színvonalas lesz. A rendezvénynek ez alkalommal is a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház ad otthont. Az évfordulós szerzők közül a 120 éve született Tamási Áron és a 90 éve született Sütő András nevét viselik idén a színház előcsarnokában berendezett kisebb termek, de megemlékeznek Szőcs Kálmánról, Székely Jánosról és Aranka Györgyről is a vásárhelyiek közül, illetve a 132 éve született Kassák Lajosról, vagy Ady Endréről is, akinek 140 éves évfordulója van az idén. Bár a hivatalos megnyitót november 16-án, csütörtök délelőtt 10 órakor tartják a Színház-téren, a könyvszemlének lesz egy úgynevezett nulladik napja is. November 15-én, szerda este 7 órától a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Underground termében Király István rendezésében tartják a Lelkemben gyermekkórusok – Szőcs Kálmán emlékestet, Sebestyén Aba és Tóth Jess közreműködésével. Szőcs Kálmán 75 éve született Marosvásárhelyen, költőként az első Forrás-nemzedékhez tartozott, első versei 1962-ben jelentek meg az Utunkban. A magánytól való félelem, a világ rosszaságának, a közelállók elmúlásának elsiratása, az önvád, a boldogtalan szerelem, a sértett, meg nem értett ember verseinek témája. Ahogy korábban már írtunk róla, a szervezők az „ahol a múlt és a jövő...” mottóval elsősorban arra utalnak, hogy Marosvásárhelyen számos jeles szerző élt és él, az idén több évfordulóra is emlékezhetünk, ezeket az írókat és költőket pedig szeretnék, ha a fiatal nemzedék is megismerné. Tehát a múlt találkozik a jövővel, a könyvvásár résztvevői találkozhatnak a múlt nagyjai mellett a jelenlegiekkel is. A csütörtök délelőtti megnyitót követően fél 10-től a Dedikálósarokban Gálfalvi György: Beszélgetéseink című, az Antológia Kiadó gondozásában megjelent kötetével kezdődnek a dedikálások. Ugyanabban az időpontban a klubteremben Szabó Róbert Csaba: Vajon Nagyi és az aranyásók című, a Gutenberg Kiadónál megjelent könyve kapcsán a szerzővel és az illusztrátorral, Orosz Annabellával Burus János Botond szerkesztő és Makkai Kinga, a Gyermekklub házigazdája beszélget. A kisteremben a Jelenkor Kiadó szervezésében versmatiné kezdődik fél 10-kor – Kemény Zsófi, Peer Krisztián és Térey János olvas fel verseiből. Délelőtt 11-tól a Bolyai Farkas Gimnáziumban a Mentor Könyvek Kiadó író-olvasó találkozót szervez, ahol Soós István: Cincen Ficc – egy kisegér kalandos utazásai című kötetéről a szerzővel Pop Ágnes tanítónő beszélget. Demény Péter: Városi állatok című kötetét a színház klubtermében mutatja be Makkai Kinga, fél 2-től ugyanott Szőcs Margit: Az összecsukható nagymama című kötet szerzőjével és Kürti Andreával, a kötet illusztrátorával Burus János Botond szerkesztő beszélget. November 16-án, csütörtök délben fél 1-kor a színház irodalmi kávéházában kiállítás nyílik Szélcitera címmel. Kürti Andrea gyermekkönyv-illusztrációiból – Lackfi János: Kutyából szalonna, László Noémi: Bodzabél, Szőcs Margit: Az összecsukható nagymama – rendezett tárlatot Szabó Róbert Csaba nyitja meg. A kiemelt programok között szerepel a csütörtök délután 5 órakor kezdődő Jelenkor Kiadó szerzőinek estje – A hely varázsa címmel, amelynek meghívottjai: Kemény Zsófi, Peer Krisztián, Selyem Zsuzsa, Szabó Róbert Csaba, Térey János. Az est házigazdája Nagy Boglárka, a Jelenkor Kiadó főszerkesztője. A helyszín a színház kisterme. Este 7 órától kezdődik a nagyteremben a Shakespeare’s Sonnets & Songs című, a WH együttes és Nádasdy Ádám koncertje a A K & KaArt produkciós iroda szervezésében. November 17-én, péntek délután 5 órakor a kisteremben A mai magyar női próza címmel tartanak kerekasztal-beszélgetést Király Kinga Júlia, Márton Evelin, Selyem Zsuzsa, Szeifert Natália részvételével. Az est házigazdája Mészáros Sándor, a Kalligram Kiadó vezetője. Este 7 órától a nagyteremben a Kolozsvári Állami Magyar Színház vendégelőadása látható: W. Shakespeare: Julius Caesar, Silviu Purcărete rendezésében. November 18-án, szombaton délután 5 órától a színház kistermében a Költők Kerekasztala: Arany János ma című rendezvény meghívottja: Demény Péter, Fekete Vince, Karácsonyi Zsolt, Lackfi János, László Noémi, Lövétei Lázár László, Markó Béla – akikkel Mészáros Sándor beszélget. A Kaláka együttes és Lackfi János koncertje – Arany János-est szintén november 18-án, szombaton lesz, 19 órától a nagyteremben a K & KaArt produkciós iroda szervezésében. Antal Erika / Székelyhon.ro 2017. november 17.Megnyílt a Marosvásárhelyi Nemzetközi KönyvvásárTöbb mint száz program várja az érdeklődőket Gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt szóló, több mint száz programmal várja az érdekélődőket a 23. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásár, Erdély legnagyobb magyar könyves szakmai rendezvénye. „Slammerek nyitották meg a 23. Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárt, kissé pimaszul, de egyáltalán nem szemtelenül mutatva rá az olvasás, a nyomtatott könyvek megbecsülésének a fontosságára. A szervezők tudatosan kihagyták a monoton köszöntőket, szavalatok, köszönetnyilvánításokat. A slammerek rímes, szellemes gondolatokban foglalták össze mindazt, ami várja a vásározókat ezeken a napokon, Adytól Kós Károlyig, Vámos Miklóstól Sütő Andrásig, versektől kalandregényig találhattok olvasnivalót”, olvasható a könyvvásár honlapján. A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház előcsarnokában csütörtöktől vasárnapig tartó, Románia egyik legnagyobb könyvvásárának számító rendezvényen több mint negyven erdélyi és magyarországi kiadó, valamint könyvkereskedő vesz részt. A vásárlók több ezer könyvcímből válogathatnak. Az idei díszmeghívott a Jelenkor Kiadó és szerzőik: Bartók Imre, Kemény Zsófi, Peer Krisztián, Selyem Zsuzsa és Szabó Róbert Csaba, akiknek külön estjük lesz. A kiemelt programok között szerepel az Erdély csodái című fotókiállítás, valamint A mai magyar női próza címet viselő beszélgetés, amelynek házigazdája Mészáros Sándor, a Kalligram Kiadó vezetője. A meghívottak Király Kinga Júlia, Márton Evelin, Selyem Zsuzsa és Szeifert Natália. Az előző évek hagyományához hűen több színházi előadás és koncert is lesz. Idén a Kolozsvári Állami Magyar Színház Julius Caesar című előadását mutatják be Marosvásárhelyen, amelynek rendezője Silviu Purcărete. A könyvvásáron a Kaláka és Lackfi János ad két koncertet, valamint a WH együttes és Nádasdy Ádám bemutatja a Shakespeare’s Sonnets and Songs című produkciót. Ebben az évben rekordszámú jelentkező, 717 gyerek és 239 csapat vett részt a könyvvásár Olvasd el, és játsz velünk! elnevezésű irodalmi vetélkedőjén, amelynek döntőjét most tartják. A három évvel ezelőtt elindított megmérettetésen eddig összesen 1845 gyerek vett részt és olvasta el a korosztálya szerint számára kijelölt kortárs szerzők alkotásait. Makkai Kinga főszervező szerint a játék már „olvasómozgalommá” nőtte ki magát a fiatalok körében. Úgy véli, izgalmas, friss kortárs könyvekkel fel lehet ébreszteni a fiatal nemzedék olvasási kedvét. Az „ahol a múlt és a jövő...” mottójú könyvvásár az idén is több évfordulós szerzőre összpontosít, így a 120 éve született Tamási Áron és a 90 éve született Sütő András nevét viselik a színház előcsarnokában berendezett kisebb termek. Megemlékeznek a Marosvásárhelyhez kötődő Szőcs Kálmánról, Székely Jánosról, Aranka Györgyről, valamint Kassák Lajosról és Ady Endréről is. Szabadság (Kolozsvár) 2017. december 4.Kökényes-gálaműsor… leánykérővelNovember utolsó szombatján a dicsőszentmártoni Mihai Eminescu Művelődési Házban került sor a Kökényes néptáncegyüttes év végi gálaműsorára. A Kökényes múltjáról és jelenéről, a múlt szombati rendezvényről Varró Huba táncoktatóval beszélgettünk. – Mióta működik, próbál és tart előadást a dicsőszentmártoni Kökényes? – Tizenhárom évvel ezelőtt kezdte el a próbákat a dicsőszentmártoni Kökényes néptáncegyüttes, amelynek már a legelején több mint 30 tagja volt. Közülük kerültek ki azok a tánckedvelő ifjak, akik 2006-tól Kökényes néven lépnek színpadra, és csoportjai napjainkban már Maros megye legjobb néptáncegyüttesei között van nyilvántartva. A hagyományőrző csoport sok erdélyi és külföldi néptáncfesztiválon lépett fel az elmúlt időben, és számos elismerést aratott. A Kökényes négy korosztályos csoportjában jelenleg több mint 120 gyerek és fiatal táncol. Évente két alkalommal nemzetközi rangú néptáncfesztivál házigazdái vagyunk, a Vízmelléki hagyományőrzők találkozóját, illetve a Kiöntött a Kis-Küküllő néptánctalálkozót 2007 óta szervezzük meg rendszeresen. Év végén gálaműsorra hívjuk közönségünket, táncházi produkciót vagy hagyományos folklórműsort bemutatva. – Arra kérlek, említsünk meg néhány nevet azok közül, akik az elmúlt évek során fontos szerepet játszottak az együttes éle-tében… – Az együttes vezetői Fodor Sándor József és Gagyi Zoltán, akik nagyon sokat talpaltak az elmúlt évek során a Kökényes érdekében. Oroszlánrészük volt abban, hogy 2010 elején, az ALKISZ ifjúsági szervezet jóvoltából korszerűen felszerelt edzőteremhez jutottunk, ahol havonta rendszeresen van felnőtt-táncház. A kiszállásokhoz a városi önkormányzat szokott járművet biztosítani, a ruhákat önkormányzati támogatásból, illetve pályázatok révén szereztük be. A feltételek egyre jobbak, idén tizedik alkalommal vehettek részt táncosaink saját szervezésű, egyhetes tánctáborban. A kisebbek rendszerint Magyarón mélyítik el tánctudásukat, a nagyobbak a magyarországi Fertő-tó partján vernek tábort évről évre. A táncoktatásban Vásárhelyi Mónika segítette munkámat az évek során. Újabban segítségünkre van a tánctanításban Bugnár Zsolt és Kovács Melinda, akik egykor tanítványaim voltak. – Kik léptek fel a múlt szombati, idei gálaműsoron? – A Gyöngyszemek című előadás – az elmúlt évekhez hasonlóan – nemcsak rólunk, a Kökényesről szólt. A gálaműsor díszvendége volt a marossárpataki Székely János hagyományőrző néptánccsoport és a Debreceni Egyetem Hortobágy néptáncegyüttese. Mindkét tánccsoporttal már hosszú ideje kapcsolatot tartunk fenn. A debreceniekkel kölcsönösen látogatjuk egymást, a sárpatakiak tánctudását mindig nagyra értékeltem. Szívesen tettem eleget Módi Attila és Cozma Ferenc néptáncosok meghívásának, s vettem részt különböző tánctalálkozókon, faluünnepségeken. Aztán megismertem egy kedves és szép leányt a településen, s azóta még szorosabb kapcsolat fűz oda. Szeptembertől, együttműködve a marossárpataki önkormányzattal, az iskolában táncoktatást indítottunk, amely nagy sikernek örvend. – Úgy hallottam, a szombati néptáncműsorokat követően leánykérés is történt a színpadon… – Úgy gondoltam, hogy a gálaműsor kiváló alkalom arra, hogy bebizonyítsam a Tímeához való ragaszkodásomat, és megkérjem a kezét. Mindketten imádjuk a néptáncot, ő a marossárpataki hagyományőrző tánccsoport tagja, ezért az előadás idejére terveztem be a leánykérőt. Azt hiszem, nemcsak a nagyközönséget leptem meg ezzel, hanem barátaimat és szerelmemet is, mivel kevesen tudtak a dologról… – Sok boldogságot kívánok! Úgy értesültem, a gálaműsor keretében népdalénekeseknek is tapsolhatott a közönség… – A Fölszállott a páva két győztes szólistája tisztelt meg jelenlétével: Vrencsán Anita és Vaszi Levente, illetve mikrofonhoz lépett a marossárpataki Berekméri Réka is, akik színesebbé, élvezetesebbé tették a néptáncműsort. Továbbá el szeretném mondani, hogy jólesett néhány politikusunk megtisztelő jelenléte. A közönség soraiban ült Novák Csaba Zoltán szenátor, dr. Vass Levente parlamenti képviselő, illetve Kozma Mónika, a megyei tanács elnökének tanácsadója. A gálaműsort Katalin-napi bál követte, amelyet a vámosgálfalvi kultúrotthonban tartottunk. A zenét itt is, akárcsak a dicsőszentmártoni színpadon, az Üver zenekar szolgáltatta. Róluk tudni kell, hogy az együttes tagjai több hangszeren játszanak, ami több lehetőséget kínál, ezzel is megnyitva a lehetőségek kapuját a közönség előtt. A néptánc és a népzene ünnepe a hajnali órákban ért véget. Berekméri Edmond / Népújság (Marosvásárhely) 2017. december 8.Biológusnak tanult, mégis költő, író lett Ferenczes IstvánIfjúkorában nem a versek, hanem inkább a természet, a növények, állatok foglalkoztatták Ferenczes Istvánt, aki biológusnak tanult, és csak a főiskola utolsó szakaszában fordult az irodalom felé. Életműve, amely a kortárs magyar irodalom kiemelkedő jelentőségű alkotói közé emelte, bizonyítja, hogy ez jó választás volt. Azt vallja, verset nem kell mindenáron írni, csak akkor, ha annak igazi tétje van. Csíkpálfalván született 1944 karácsonyának másodnapján, vagyis a névnapján, de csak január 1-jén anyakönyvezték Ferencz-Salamon Istvánként – mint elmondta, lehet, hogy az első fiúunoka születése miatti öröm, mulatozás is közrejátszott a késlekedésben. Építőmester édesapja, Ferencz S. Imre számára a mesterség szeretete mellett az alkotás, a teremtés volt az elsődleges szempont – emlékezett vissza Ferenczes István. Ő vezette Csíksomlyón a Kós Károly tervei alapján készült KALOT-ház építését, Bukarestben többek között a királyi palota építésénél is dolgozott. Majd a pálfalvi új templom megkezdett építését vette át, amelyet szinte elölről kellett kezdeni, a templom elkészült (1949 júliusában szentelte fel Márton Áron püspök), de a végére már elfogyott a pénz. „Apám, aki színjátszó is volt, és olvasó ember, színdarabot tanult be a házasemberekkel, és addig járták a környékbeli falvakat, amíg összegyűlt a pénz a bádogosmunkára. A falunak kultúrotthon is kellett, azt is ő tervezte, építette, 1958 januárjában avatták fel, de egy héttel előtte még nem volt színpad. Apám az egyetlen tehenünket kivezette az istállóból, eladta, abból a pénzből lett meg a színpad” – mesélte. Pályát váltott, majd pofázott Noha elemi és középiskolás korában is írt verseket, bevallása szerint inkább a természet, az erdő, a növények, a madarak, vadak érdekelték. Biológusnak készült az egyetemen, és azt is végezte el. „Az egyetem utolsó éveiben rájöttem a rendkívül kiszolgáltatott és végzetes nemzetiségi sorsunkra, és éreztem valamit, hogy valamivel többet kellene tenni, mint biológusként dolgozni, növényt meghatározni, bogarat, lepkét gyűjteni. Kolozsváron akadtak barátok, Csíki László, Kenéz Ferenc, akik arra is felhívták a figyelmemet, hogy a mesterséget meg kell tanulni, így az egyetemi könyvtárban a biológia könyvek helyett a versesköteteket kezdtem olvasgatni” – emlékezett. A végső döntést édesapja 1967-ben bekövetkezett hirtelen halála adta meg. Az élet is segítette pályamódosítását, egy év tanítás után, amikor 1968-ban megalakult a megye és a Hargita napilap, újságíróként kezdett dolgozni, ami szerinte iskolának nagyon jó volt, de azt sem bánta meg, hogy 1975-ben eltávolították onnan. „A főszerkesztő, Albert Antal azt mondta, »értse meg, nem tudtam kiállni magáért, mert annyiszor megkértem, ne pofázzon, ne szidja a pártot a szerkesztőségben, a kocsmákban és otthon« – lehallgatták a telefonomat is. Utólag visszagondolva nagyon jót tett, borzalmas lett volna a napi sajtó taposómalmában élni, amikor örvendett az ember, hogy ha az igazat nem is, de a valót meg tudja írni” – vélekedett. Néhány éves szakirányítói munka után ismét újságíróként folytatta, a Falvak Dolgozó Népe munkatársaként bejárta Székelyföldet, élményeket szerzett, embereket ismert meg – ez a munka későbbi alkotásaiban, riportköteteiben is visszaköszönt. A cenzúra szorításában A rendszer rajta tartotta a szemét, első verseskötetéből 32 verset vágott ki a cenzúra. „Akkor úgy volt, hogy a cenzor minden oldalra rátette a pecsétet, nekem 32 versemre nem tette rá – ezért lett olyan vékony. Az mondták, pesszimizmust tükröztek – végül azoknak a verseknek nagy részét a következő kötetekbe sem raktam be” – elevenítette fel. 1987-ben a Megőszülsz, mint a fenyvesek című kötete már kész volt, amikor Egyed Péter, a szerkesztő felhívta telefonon, hogy a cenzor megint beszólt. „Péter bezárt a lakásába, és az volt a feladat, hogy az összes metafizikai jellegű, istennel, kereszttel, túlvilággal kapcsolatos részt ki kell gyomlálni. Én nem akartam, aztán Péter meggyőzött, és végül néhány vers még jobb is lett” – emlékezett. Egy hosszú versét – Hó hull örök vadászmezőkre volt az eredeti címe – szintén a cenzúra miatt Indián tél címmel közölte le Székely János, erről telefonon egyeztettek. „Abban az időben elég sűrűn hívattak a Szekuritátéra, be akartak szervezni. Egyszer rám kérdezett a magyarul tökéletesen beszélő vallatótiszt, hogy miért kellett a vers címét megváltoztatni? A telefonból tudhatta” – mesélte. Ezt a verset akkor a temesvári magyar középiskolások Toró T. Tibor osztályfőnök irányításával betanulták, nagy sikerrel előadták, utána botrány lett, Torót menesztették a tanügyből. „Meghívtak a Temesvári Magyar Napokra, ahol az egykori diákok ismét előadták a verset, és azt mondták, hogy életük meghatározó élménye volt. Mindig az volt az elvem, hogy nem kell minden áron verset írni, csak akkor, amikor az embert nagyon égeti, és valami nagy tétje van. Voltak nekem két-három éves hallgatásaim, után aztán jöttek nagy felszabadult dolgok, Az utolsó kenyér vagy a Ki virággal megveretett című kötetek” – elevenítette fel. Vers egy Trabanton Az 1989-es változások előtt egy évvel írta A diktatúra közhelyei című versét, amely, mint mondta, nem is volt teljesen kész, de több példányba legépelte, és odaadta néhány embernek, akik kézről kézre adták. „December 22-én délben, amikor elrepült a diktátor, egy csomag gyertyával lementem a főtérre, meggyújtottam néhányat. Kezdtek jönni az emberek, megjelent egy lyukas zászlóval egy Trabant, feltettek a tetejére, és valaki a kezembe nyomta a vers kézzel írt változatát, hogy olvassam fel. A tömeg kiabálta, hogy még egyszer, a megyeháza balkonjáról is elhangzott még háromszor. A mai eszemmel is újból felmennék arra a balkonra, és újból elmondanám a verset” – mesélte. Illúziói január 3-ig tartottak, amikor a kezébe került néhány Hargita megyei román feljelentése, amiből aztán a Har-Kov botrány lett. „Vásárhelyen volt januárban az első országos RMDSZ-tanácskozás, ahol először mondtam ki, hogy jövőnket csak Székelyföld autonómiájával lehet biztosítani. Az első szünetben a galléromat rángatták, hogy mit akarok a Magyar Autonóm Tartománnyal, itt a román demokráciában minden megoldódik. Mondtam, fiúk, nem lesz megoldva” – elevenítette fel. Egy ideig a művelődési felügyelőség főtanácsosaként dolgozott, a politikában nem akart részt venni, parlamenti jelöltséget sem vállalt. A Székelyföld alapítója Néhány szabadúszóként eltöltött év után a megyei tanácshoz került elnöki tanácsadóként – ekkor merült fel egy székelyföldi kulturális folyóirat létrehozásának igénye. „Arra a meggyőződésre jutottam, hogy kell egy periodika, ami rólunk szól, és minket mutat fel a világ felé az itt élő alkotók által. Így született meg a havilap ötlete, sokat töprengtünk róla György Attilával és Molnár Vilmossal. Az akkori megyei vezetés megértette, támogatott, és kezdtük gyűjteni az anyagot, Székelyföld lett a folyóirat neve. Néhány emberen és rajtunk kívül, akik bíztunk benne, rengeteg ellendrukker volt. Azt mondták, még egy évig sem fog működni – idén már húsz éves, ami egy folyóirat esetében már nagykorúságnak számít. Az egyik magyarországi testvérlap azt írta a Székelyföldről, hogy egy jól kitalált lap, valószínűleg azért, mert nem csak irodalmi lap, kulturális folyóirat, interjút, történelmet, szociológiát, néprajzot, színházművészetet, zenét is tartalmaz” – ismertette. Ferenczes István alapításától 2010-ig, nyugdíjazásáig volt a Székelyföld folyóirat főszerkesztője, amelynek létrehozását élete egyik legnagyobb megvalósításának tartja. Az Ergéziek nyomában Élete egyik nagy szerencséjének tartja a Tudor Arghezi költő székely édesanyjával, Ergézi Rozáliával kapcsolatos kutatás eredményét. Kovács Attila / liget.ro 2017. december 29.Zenés emlékmorzsák 1.Az ünnepi készülődések lázas napjaiban gyakran elfelejtettnek hitt szép emlékek törnek fel a lélek mélyéről. Számomra, nemcsak a családi meghitt együttlétek, hanem egy-egy színvonalasan megszólaltatott élő, vagy televízióban közvetített hangverseny, opera- és balettelőadás, esetenként egy-egy CD-felvételről hallgatott zenei ritkaság is varázsolhat megálljt kiáltó ünnepi pillanatokat a rohanó mindennapokban. A zenei ünnepnapokra mindig örömmel gondolok vissza, a régi emlékek és a közelmúlt zenei élményei időben ide-oda röppenve, lelki gyógyírként szépítik újra életemet. Népek karácsonya Örömmel tapasztalom, hogy operaházunk egyre színvonalasabb karácsonyi koncertjei hagyományt teremtettek. Az ideit, a Népek karácsonyát az egyik legsikerültebbnek tartom, és nemcsak zeneileg, ugyanis az emelkedett ünnepi hangulathoz jól átgondolt rendezés és karácsonyi fényekben pompázó színpadkép is társult. A hangversenyek előkészítésében és levezetésében, a műsor összeállításában Horváth József karmester vállalt oroszlánrészt, aki a karácsonyi dalok többségét megharmonizálta és meghangszerelte, hogy végül a Népek karácsonyát angyali üzenetként, karácsonyi ajándékként a közönségnek átnyújtsa. A szentestét megelőző délutánon, a gyermek- és felnőtt ajkakról felcsendülő legszebb nemzetközi karácsonyi dalok meghittséget, örömöt, reményt sugároztak. Számomra a legmeghatóbb pillanatot Schubert zenekari kíséretes, szívszorítóan gyönyörű Ave Mariája jelentette, amelyet Ábrahám Gellért tizenéves „fiatalember”, mély átéléssel, kristálytisztán csengő hangon énekelt el. A lélek anyanyelvén Bár a Kolozsvári Magyar Napok műsorfüzetében egyik lap alján, színes fénykép és nagy reklámszöveg nélkül, szerényen húzódott meg Bogdán Zsolt színművész és Csíky Boldizsár zongoraművész A lélek anyanyelvén című előadóestje, a Kolozsvári Állami Magyar Színház (egyben operaházunk) nagyterme mégis zsúfolásig megtelt. Mondták, eredetileg nem is gondoltak az erkély megnyitására, de mivel a kezdési időpont közeledtével csak gyűlt-gyűlt a közönség, szép lassan a fenti sorok is megteltek. Valahol reméltem is, hogy így lesz, mivel csupán a két művész nevének említésére mindenki, aki az igaz művészetet kedveli, felkapja a fejét. Ez az este mégis valami egészen mást, valami egészen különlegest, felemelőt nyújtott, amelyben a költészet és a zene igazgyöngyei szövegben és hangokban nagy gyöngédséggel megfogalmazott érzelmekkel, mélyről feltörő gondolatokkal, a „lélek anyanyelvén” szóltak és szólítottak. Dante Isteni színjátékának kezdősorai – „Az emberélet útjának felén / egy nagy sötétlő erdőbe jutottam, / mivel az igaz utat nem lelém” – már a zenés-irodalmi összeállítás első pillanatában megteremtették azt a drámai hangulatot, amely a teljes műsorban elhangzó vers(eket)/töredékeket és a költemények hangulatához „hozzásimogatott” zongoraműveket harmonikus egységbe foglalta. Filmkockaszerűen peregtek a múltunkat és a jövőbe tekintő jelenünket meghatározó gondolatok, a lélek mélyéről gejzírként feltörő érzések: a szülőföld szeretete, a (világ)béke utáni vágy, a kétely és bizonyosság, a magány és összetartozás, a „szomorúsággal terhes élet” és „a boldog viharok jövetelének” reménye, hit a jóságban és az emberi értelemben, a lélek tisztaságában, a költészet és a zene gyógyító erejében. Gondolatok és érzelmek, amelyek a Liszt-, Chopin-, Szkrjábin-, Brahms-, Rahmanyinov-, és Bartók- művek drágakő szépségével, a „lélek anyanyelvén” (Székely János) beszéltek rólunk…nekünk! Adagietto Gondolom, azok számára, akik anyagilag meg tudtak birkózni a csillagászati árakkal, a fővárosban zajló Enescu-fesztivál színvonalas hangversenyei, sztármeghívottjai emlékezetessé tették a 2017/2018-as zenei évad kezdetét. Hála a televíziós közvetítéseknek, mi, az itthon és otthon maradottak is részesei lehettünk egy-egy híres külföldi zenekar vagy szólista hangversenyének. Igaz, elmaradt az „élő előadások” varázsa, de ha behunytam a szemem, egy-egy kiváló produkció mégis jóleső bizsergést váltott ki belőlem. Egyik szeptemberi este, a televíziós csatornákon utazgatva, Mahler Ötödikjének csodálatos Adagiettójára kaptam fel a fejem, arra a lassú tételre, amelyet gyakorta a szimfóniából kiragadva is előadnak. Nem szégyellem, hogy azon az estén az Orchestre National de France kiváló produkciója Cristoph Eschenbach vezényletével, könnyeket csalt a szemembe. Sokadszorra hallgattam végig, és sokadszorra is ugyanúgy meghatódtam, mint amikor annak idején először „szerelmesedtem bele” Mahler szívfacsaró, egy emberélet fájdalmát hordozó Adagiettójába. Közben azon morfondíroztam, vajon ki ne érezné a lélek legmélyebb rejtekéből, a hangok aranyfoglalatából feléje suttogott búcsú fájdalmát, a hárfa húrjain könnyező lemondást? The King’s Singers Az 1968-ban alakult brit a cappella együttes, már gyermekkoromban világhírű, „nagy” névnek számított. Az együttes gyökerei a cambridge-i King’s College 1965-ben létrehozott Schola Cantorum Pro Musica Profana nevű kamarakórusáig vezetnek. Annak ellenére, hogy tagjai időről időre cserélődtek, a hattagú férfikórus mind a mai napig világszínvonalat képvisel. 2017 nyarán történt, hogy a fiam a The King’s Singers kolozsvári koncertjére „meglepi” jeggyel ajándékozott meg. Türelmetlenül számoltam a napokat az októberi hangverseny eljöveteléig. Nehezen, de mégis teltek a hetek, és október 3-án, amikor az Egyetemiek Háza zsúfolásig megtelt koncerttermében az addig csak felvételekről ismert, „élő legendaként” emlegetett hattagú férfikórus pódiumra lépett, végre valósággá vált az álom. Koncertjük első felében főleg reneszánszkori madrigálokat énekeltek, de elhangzott egy-egy Johannes Brahms-, valamint Max Reger- és a filmzenéjéről híres Richard Rodney Bennett kórusmű is. A műsor második részében a popzene és a jazz örökzöldjeinek feldolgozásait a közönség üdvrivalgással jutalmazta. Vérbeli, profi zenészek, akik örömmel és jókedvvel énekelnek, szórakozva szórakoztatnak. Előadásukat a tökéletes egymásra hangoltság, a kristálytiszta harmóniák, a jó értelemben vett lazaság, a közönség felé küldött sok kedves mosoly, és a darabok közötti humoros szövegek teszik egyedivé. Koncertjük alatt éreztem amint arcomat a kimondhatatlan öröm és csodálat pírja lepi el, miközben azért imádkoztam, hogy bár örökké tarthatna a The King’s Singers örömzenélése. Kulcsár Gabriella / Szabadság (Kolozsvár) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
